Székesfehérvár

2008.08.16. 02:29

Sobor Antal, az örök fehérvári

Székesfehérvár (bj) - Sobor Antal tősgyökeres fehérvári, itt született, itt végezte a középiskolát, és itt tanított több évtizeden át. Ma már az írásnak, a festésnek és persze a családnak él.

Bokros Judit

Sobor Antal idén januárban ünnepelte 75. születésnapját. A belváros közelében lakik, gyakran látni, ahogyan a panelházak közül elindul, végigsétál a Fő utcán, majd eltűnik a Szent István Művelődési Ház kapujában. Itt található a műterem, ahol Fehérvár legújabb díszpolgára dolgozik, hacsak nem éppen balatonakarattyai kis házukban tölti az időt.

- Az ELTE magyar szakán szerzett diplomát. Utána hogyan vezetett az út a Vasvári Pál Gimnáziumba, ahol 25 évig tanított?

- Először az enyingi általános iskolába kerültem, de ide szerettem volna jönni Fehérvárra. Tanári állás viszont nem volt, így elmentem kollégiumi nevelőnek, ám nagyon hiányzott a tanítás. Ezután Pákozdon kaptam munkát, majd Fehérváron is lett helyem az Ezredéves iskolában, aztán pedig átmentem az öreghegyi iskolába. Később megtudtam, hogy megalakult a Dolgozók Középiskolája. Miután itt érdeklődtem, kaptam munkát, és kilenc évig tanítottam magyart. Ezután kerültem 1971-ben a Vasváriba, ahová hívtak. Nagyon szerettem ott tanítani, mert remek iskola volt, remek tanári gárdával és közösséggel. Nyugdíjba is a Vasváriból mentem 1993-ban, de három évig visszajártam óraadóként tanítani.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Az ELTE magyar szakán szerzett diplomát. Utána hogyan vezetett az út a Vasvári Pál Gimnáziumba, ahol 25 évig tanított?

- Először az enyingi általános iskolába kerültem, de ide szerettem volna jönni Fehérvárra. Tanári állás viszont nem volt, így elmentem kollégiumi nevelőnek, ám nagyon hiányzott a tanítás. Ezután Pákozdon kaptam munkát, majd Fehérváron is lett helyem az Ezredéves iskolában, aztán pedig átmentem az öreghegyi iskolába. Később megtudtam, hogy megalakult a Dolgozók Középiskolája. Miután itt érdeklődtem, kaptam munkát, és kilenc évig tanítottam magyart. Ezután kerültem 1971-ben a Vasváriba, ahová hívtak. Nagyon szerettem ott tanítani, mert remek iskola volt, remek tanári gárdával és közösséggel. Nyugdíjba is a Vasváriból mentem 1993-ban, de három évig visszajártam óraadóként tanítani.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Az ELTE magyar szakán szerzett diplomát. Utána hogyan vezetett az út a Vasvári Pál Gimnáziumba, ahol 25 évig tanított?

- Először az enyingi általános iskolába kerültem, de ide szerettem volna jönni Fehérvárra. Tanári állás viszont nem volt, így elmentem kollégiumi nevelőnek, ám nagyon hiányzott a tanítás. Ezután Pákozdon kaptam munkát, majd Fehérváron is lett helyem az Ezredéves iskolában, aztán pedig átmentem az öreghegyi iskolába. Később megtudtam, hogy megalakult a Dolgozók Középiskolája. Miután itt érdeklődtem, kaptam munkát, és kilenc évig tanítottam magyart. Ezután kerültem 1971-ben a Vasváriba, ahová hívtak. Nagyon szerettem ott tanítani, mert remek iskola volt, remek tanári gárdával és közösséggel. Nyugdíjba is a Vasváriból mentem 1993-ban, de három évig visszajártam óraadóként tanítani.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Az ELTE magyar szakán szerzett diplomát. Utána hogyan vezetett az út a Vasvári Pál Gimnáziumba, ahol 25 évig tanított?

- Először az enyingi általános iskolába kerültem, de ide szerettem volna jönni Fehérvárra. Tanári állás viszont nem volt, így elmentem kollégiumi nevelőnek, ám nagyon hiányzott a tanítás. Ezután Pákozdon kaptam munkát, majd Fehérváron is lett helyem az Ezredéves iskolában, aztán pedig átmentem az öreghegyi iskolába. Később megtudtam, hogy megalakult a Dolgozók Középiskolája. Miután itt érdeklődtem, kaptam munkát, és kilenc évig tanítottam magyart. Ezután kerültem 1971-ben a Vasváriba, ahová hívtak. Nagyon szerettem ott tanítani, mert remek iskola volt, remek tanári gárdával és közösséggel. Nyugdíjba is a Vasváriból mentem 1993-ban, de három évig visszajártam óraadóként tanítani.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Az ELTE magyar szakán szerzett diplomát. Utána hogyan vezetett az út a Vasvári Pál Gimnáziumba, ahol 25 évig tanított?

- Először az enyingi általános iskolába kerültem, de ide szerettem volna jönni Fehérvárra. Tanári állás viszont nem volt, így elmentem kollégiumi nevelőnek, ám nagyon hiányzott a tanítás. Ezután Pákozdon kaptam munkát, majd Fehérváron is lett helyem az Ezredéves iskolában, aztán pedig átmentem az öreghegyi iskolába. Később megtudtam, hogy megalakult a Dolgozók Középiskolája. Miután itt érdeklődtem, kaptam munkát, és kilenc évig tanítottam magyart. Ezután kerültem 1971-ben a Vasváriba, ahová hívtak. Nagyon szerettem ott tanítani, mert remek iskola volt, remek tanári gárdával és közösséggel. Nyugdíjba is a Vasváriból mentem 1993-ban, de három évig visszajártam óraadóként tanítani.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Először az enyingi általános iskolába kerültem, de ide szerettem volna jönni Fehérvárra. Tanári állás viszont nem volt, így elmentem kollégiumi nevelőnek, ám nagyon hiányzott a tanítás. Ezután Pákozdon kaptam munkát, majd Fehérváron is lett helyem az Ezredéves iskolában, aztán pedig átmentem az öreghegyi iskolába. Később megtudtam, hogy megalakult a Dolgozók Középiskolája. Miután itt érdeklődtem, kaptam munkát, és kilenc évig tanítottam magyart. Ezután kerültem 1971-ben a Vasváriba, ahová hívtak. Nagyon szerettem ott tanítani, mert remek iskola volt, remek tanári gárdával és közösséggel. Nyugdíjba is a Vasváriból mentem 1993-ban, de három évig visszajártam óraadóként tanítani.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Először az enyingi általános iskolába kerültem, de ide szerettem volna jönni Fehérvárra. Tanári állás viszont nem volt, így elmentem kollégiumi nevelőnek, ám nagyon hiányzott a tanítás. Ezután Pákozdon kaptam munkát, majd Fehérváron is lett helyem az Ezredéves iskolában, aztán pedig átmentem az öreghegyi iskolába. Később megtudtam, hogy megalakult a Dolgozók Középiskolája. Miután itt érdeklődtem, kaptam munkát, és kilenc évig tanítottam magyart. Ezután kerültem 1971-ben a Vasváriba, ahová hívtak. Nagyon szerettem ott tanítani, mert remek iskola volt, remek tanári gárdával és közösséggel. Nyugdíjba is a Vasváriból mentem 1993-ban, de három évig visszajártam óraadóként tanítani.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- A tanárkodás mellett is írta már novellásköteteit, regényeit, eddig tizenhat kötete jelent meg. Mi késztette az írásra?

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Ha az ember irodalmi tanulmányokat folytat, az nem múlik el nyomtalanul. Már tanár fejjel írtam az első novellákat, miután ágynak estem. Ezeket próbaképpen küldtem el irodalmi folyóiratokhoz, és olyan jó visszhangjuk volt, hogy le is közölték őket. Az egyiket a Jelenkorban, a másikat a Kortársban, 1960-ban. Ez utóbbiban az Éjjel hazamentek a katonák című írás jelent meg. A Magvető kiadó hamarosan tett egy ajánlatot: ha összehozok egy novelláskötetre való anyagot, akkor kiadja. Így jelent meg 1964-ben Az ég alatt kanyargó utak című könyv.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- A díjak sem kerülték el: tanári pályájáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Most pedig itt a Fehérvár díszpolgára cím. Meglepte?

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Igen. Minden álszerénység nélkül: én mindig fehérvári polgár akartam lenni, de minden jelző nélkül. Jólesik az elismerés, különösen, hogy a szülővárosomtól kapom. Ám annak örülök leginkább, hogy így - ha csak egy villanásra is - egy kis figyelem terelődik az iskolára és az irodalomra.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Szeret fehérvári lenni?

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Igen, és egyre jobban szeretek. Velem minden fontos dolog itt történt: találkozásom az iskolával, az irodalommal, itt házasodtam, itt született a gyermekem, s itt születtek az unokáim. Ha a nagyvilágban járok, akkor is valahogy e városhoz viszonyítok. Örök fehérvári vagyok.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Azért néha elbújik Balatonakarattyán...

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

- Igen, az a másik hazám. Egy idő után mindig Balaton-szomjam keletkezik. Sokáig csak ott festettem, ám pár éve fölajánlotta ezt a kis műtermet a Szent István Művelődési Ház. Most felváltva festek és írok, amíg erőm van hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!