Székesfehérvár

2008.08.08. 02:29

Bankók a melltartóban

<strong>Székesfehérvár</strong> - Több zsebtolvajt, telefonfeltörőt, verekedőt leplezett le alig másfél hónapos működése során az új térfigyelő-kamerarendszer, amelyet igyekeznek az adatvédelmi biztos ajánlásainak megfelelően működtetni.Utcai árusítás, jogtalan behajtás, plakátragasztás ellen is véd a rendszer

Házi Péter

Tipikus eset a verekedés is: a buszpályaudvar melletti parkban először egy csoportosulásra lettek figyelmesek a kamerákat kezelő, nyugdíjas rendőrök, ám ráközelítve kiderült, egy férfit fejberúgott egy illető, akit aztán a ruhájának jellemzői alapján hamarosan el is fogott a rendőrség. A kamerák éjjel is látnak , ennek köszönhető, hogy egy telefont feltörni készülő illetőt még időben tetten érhettek a járőrök. A kamerák által nyomon követhető bűnesetek elsősorban piacnapokon, szerdán, szombaton, illetve vasárnap fordulnak elő, hiszen ilyenkor a nagy tömegből könnyebb kiszúrniuk a bűnözőknek a könnyű áldozatot. A térkamera azonban kisebb szabálysértések leleplezésére is kiváló: a rendszámok alapján kiszűrhető, ki az, akinek nem volt jogosultsága behajtani a belvárosba; ugyancsak intézkedtek már a kamerák alapján engedély nélküli utcai parfümárusítás, plakátragasztás ügyében is.

- Szeretnénk az adatvédelmi biztosnak a térfigyelő kamerák működtetésére kiadott ajánlásainak mindenben megfelelni, így még folynak a kamerák finomhangolásai, beállításai, ám a rendszer természetesen működik - tudjuk meg Orgovány Zoltán rendszerügyeleti igazgatótól. A kamerák által rögzített képek őrzésére különböző előírások vonatkoznak. Ha a rendszert a rendőrség üzemelteti, akkor öt nap után meg kell azokat semmisíteni, ha nem történt bűncselekmény. Ha a kamerákat az önkormányzat közterület-felügyelete irányítja, akkor a törvény szerint hat hónap a határidő, ám ennek némileg ellentmond az adatvédelmi biztos ajánlása, amely mindössze három napos tárolást engedne...

- A térkamerák munkába állása önmagában nem jelenti azt, hogy a bűnesetek száma csökken, ugyanis a bűnözők emiatt olyan helyekre szokhatnak át , amelyeket nem képes lefedni a felügyeleti rendszer. Ezért a polgárőrséggel, a közterület-felügyelőkkel nagyon szoros együttműködésre van szükségünk. Reményteli, hogy a városi közgyűlés legutóbbi ülésén felmerült egy önálló reagálóegység felállításának szükségessége a rendőrségen belül. Ez természetesen anyagi kiadással jár, ám ez - a teljes beruházáshoz képest elenyésző - összeg sokat segítene a hatékonyság további növelésében - érvel Orgovány Zoltán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!