Székesfehérvár

2007.10.31. 03:28

Fontos a munkájuk

Székesfehérvár (hp) - A református általános iskola és a Ciszterci Szent István Gimnázium is támogatást kap a város önkormányzatától - tegnap írták alá a megállapodást.

Házi Péter

- Székesfehérvár igazi iskolaváros, több mint húszezer diák tanul itt. A város költségvetésének összeállításakor bizony okoz némi fejtörést, hogyan tudjuk ezt az iskolarendszert fenntartani. Az egyházi fenntartású intézményekben folyó erkölcsi, kulturális nevelés is nagyon fontos, ezért döntöttünk úgy, hogy a normatíván felül plusz támogatást biztosítunk számukra - mondta Warvasovszky Tihamér polgármester a támogatási szerződés aláírását megelőzően. Ennek értelmében a fehérvári református általános iskola több mint egymilliós, a Ciszterci Szent István Gimnázium pedig több mint négy és félmilliós támogatást kap idén az önkormányzattól. A református egyház nevében Somogyi László lelkészi elnök, a ciszterci rend nevében pedig Bán Elizeus zirci prejel köszönte meg a támogatást, mely - mint mondták - nem pusztán gesztusértékű, de tényleges segítséget is jelent az iskolák fenntartásában. Gyóni András, a ciszterci gimnázium igazgatója hozzátette, annak ellenére, hogy jövőre a gimnáziumba járók száma változatlan marad, tízmillióval csökken az állami támogatás, így a város által adott támogatásra nagy szükség van. A város polgármestere ígéretet tett arra, hogy a jövő évi büdzsét is ezen támogatások beépítésével terjeszti a közgyűlés elé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!