Székesfehérvár

2007.02.24. 03:28

Patikán innen is

Székesfehérvár - Eddig mindössze ketten nyújtottak be kérelmet Fejér megyében gyógyszerek, úgynevezett patikán kívüli forgalmazásának engedélyezésére.

Kovalcsik Katalin

S egyik sem benzinkút. A Közép-dunántúli régió tisztiorvosi szolgálatának regionális tiszti főgyógyszerésze, Reichadrtné dr. Osztás Erzsébet lapunk kérdésére elmondta, hogy az említett két üzlet gyógynövényeket, étrendki-egészítőket forgalmaz, kérelmük elbírálása még folyamatban van. A közigazgatási eljárás szabályai szerint kétszer harminc nap áll az egészségügyi hatóság rendelkezésére, hogy az engedélyt az előírt feltételek teljesítése és 2200 forint illeték megfizetése esetén kiadja. A régióban egyébként mindössze Veszprém megyében van már érvényes, kiadott engedély - három, ebből is csak egy az üzem-anyagtöltő állomás - két kérelmet még nem bíráltak el. Komárom-Esztergom megyében három vállalkozó folyamodott engedélyért.

Lapunk információi szerint országosan is mindössze tizenegy, patikán kívüli gyógyszerárusításra szóló engedély van forgalomban, többségük gyógynövényforgalmazó üzlet, ahol - általában - szakképzett gyógyszertári szak-asszisztens adja ki a kért orvosságot. (Ez a végzettség egyébként információink szerint nem feltétele ennek az üzletágnak az indításához, mivel tanácsot, felvilágosítást az úgynevezett elektronikus információs rendszer igénybevételével is kaphat a beteg a patikán kívüli forgalmazó helyeken. Országos tapasztalat az is, hogy az engedélyezett 289, gyógyszertáron kívül forgalmazható orvosság közül keveset, körülbelül ötvenet vállalnak be az engedélyt kérő üzletek.

Az egyik fehérvári, nagy gyógynövényszaküzlet vezetője - ő is szakképzett herbalista és gyógyszertári szakasszisztens - szintén gondolt arra, hogy a patikán kívül forgalmazható gyógyszerek árusításával is foglalkozzék. No, nem az összeset veszi fel a palettára, csak azokat, amelyeket az emberek - főként a televíziós reklámok hatására - amúgy is keresnek a gyógyszertárakban. Így aztán az engedélyezett csaknem háromszáz orvosság közül mindössze két-három tucat gyógyszert tartana. Úgy gondolja, hogy nem lesz nagy, mondhatni bombaüzlet az orvosságok forgalmazása, de a gyógynövény kínálatba szépen beleilleszthető. Meglátása szerint:

- Nagyon sokan váltak mára gyógyszerközpontúvá, a legcsekélyebb panaszt is azonnal, minél erősebben és gyorsabban ható orvossággal akarják megszüntetni. Az akut fájdalmaknál ez persze talán természetes is, hiszen a gyógynövények lassabban fejtik ki hatásukat, s valójában inkább a betegségek megelőzésében, elkerülésében segíthetnek többet. Emellett arra is kitűnően felhasználhatók, hogy egy-egy gyógyszeres terápiát egészítsenek ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!