2007.02.02. 03:29
Iskolai rejtvény, felnőtteknek
FMH-összeállítás - Komoly fejtörés vár a településekre, különösen ott, ahol a 7-8. osztály létszáma nem éri el a 15 főt, ebben az esetben ugyanis megszűnhet az önálló iskola.
Ahol ez nem valósítható meg, azoknak az iskoláknak 2008. augusztus 31-éig kötelességük gondoskodni a tag-intézménnyé alakításról.
Információink szerint ugyanakkor az Országos Köz-oktatási Értékelési és Vizsgaközpontnak írhatnak fennmaradási kérelmet a fent vázolt kritériumokat nem teljesítő iskolák, és a tovább- működésről szóló döntést a közigazgatási hivatallal közösen hozzák meg.
A tegnapi tásrsulási ülésen elhangzott: gyakorlatilag két út áll az önkormányzatok előtt. Egymással társul három-négy település, ezek közül az egyik iskola lesz a gesztor, a többiek az ő irányítása alatt működhetnek, kevesebb mint nyolc osztállyal is. A másik verzió, hogy kistérségi fenntartásban működne az iskola: ez nyilván összevonással, s így megtakarítással, de fájdalommal is járna, hiszen kevesebb lenne az igazgató, a könyvelő, másrészt viszont egy-egy szakos tanár az iskolák közt utazva el tudná látni a feladatot. Ráadásul a normatívák a kistérségi összevont iskolák esetében a legmagasabbak, hiszen itt a megemelt fejkvótákon kívül az iskolabuszok költségeire is kérhető állami támogatás.
Mint kérdésünkre elhangzott, a magas színvonalon működő fehérvári iskolák szabad kapacitásai (melyek a csökkenő gyerekszám miatt alakultak ki) be tudnák fogadni a környező települések tanulóit, akiknek jelentős része már most is a megyeszékhelyen tanul. A támogatások már 2007 szeptemberétől kérhetők, de legkésőbb 2008 szeptemberére mindenhol döntést kell hozniuk az önkormányzatoknak. Ha ez nem történik meg, könnyen lehet, hogy tanácstalanul és tehetetlenül állnak majd 2008-ban az esetleges iskolabezárások előtt.
- A tegnapi egyeztetésen képletesen odatették elénk, kistelepülések elé az asztalra a régóta fortyogó lecsót: nesztek, egyétek - mondja nem kevés keserűséggel a hangjában Csór fiatal polgármestere, Csete Krisztián. - Mára mindenki előtt kitisztult a kép, mit is akar elérni a kormány. Sajnálatos, hogy a demográfiai és más következményekkel már egyáltalán nem számolnak. Ha csak magunkat nézem: hogyan fog kötődni például a faluhoz az a csóri gyerek, akinek muszáj más településre iskolába járni?
Csete Krisztián úgy nyilatkozott, mindenképpen az iskola megmaradása mellett fognak kardoskodni. Ma délutánra minden érintettet - az ovisok szüleit, valamit azokat, akik fontolgatják felsős gyermekük fehérvári iskolába vitelét, továbbá azokat, akik ezt már megtették - összehívtak, hogy megtudják, hogyan lehet a gyerekeket itt marasztani, illetve visszavonni Csórra. A polgármester szerint kisebb pánik tapasztalható a faluban a különböző hírek keringése miatt. Csóron egyébként a mostani hetedikesek 22-en, a nyolcadikosok viszont csak 12-en vannak, amely alatta van a kormány által megkívánt létszámnak.
Pátkán egyelőre a kivárás politikáját folytatják. A tegnapi kistérségi megbeszélés után Füri Béla polgármester azt mondta érdeklődésünkre, már a fehérvári önkormányzat illetékesével is tárgyaltak, de míg nem mutatkozik biztos, az iskolával kapcsolatban - annak előző évekbeli válságos helyzeteire való tekintettel -, nem nyilatkozik. Lovasberény önkormányzata - némiképp megelőzve az eseményeket - tavaly novemberben összehívott egy ülést a környező települések részvételére számítva, s tapogatózva: a Verebbel közös iskolai társulást kivel, miként lehetne bővíteni? Mint Gálos László polgármester a tapasztalatokat összegezte, ez nem is olyan könnyű: innen is, onnan is burkoltan, vagy nyíltan, de hezitálással, elutasítással találkoztak. A polgármester szerint mindenképpen szükség lesz egy harmadik település bevonására, hogy fennmaradhasson a jelenlegi társulásban működő iskola, de azon lesznek, hogy fennmaradjon. Krlhing János, Sárkeresztes vezetője és a testület helyben tartja az alsósokat, de a felsőseit szívesen járatja - sokan most is ott tanulnak - egy fehérvári iskolába. Már tettek lépéseket, nem kívánják megvárni a 2008-as tanévet. Nem ez a véleménye az iszkaszentgyörgyieknek. Gáll Attila polgármester azt mondja, kevés gyereknek adatik meg, hogy egy gyönyörű kastélyban, jó színvonalú képzést nyújtó iskolában tanuljon. Az ő gyerekeiknek - akik megfelelő létszámban ülnek majd a padokban - igen, ehhez ragaszkodnak a jövőben is.