Székesfehérvár

2007.01.09. 03:28

Nincs nagy gáz

Székesfehérvár - A ha- táridőt most is sikerült kicentiznie az állampolgároknak. Tegnap délelőtt tumultussal szembesült, aki szerette volna leadni gázártámogatási igényét.

Kovalcsik Katalin

- Vidékről utaztam be ide, és egy teljes órája várok a soromra. Azt még nem tudom, hogyan és mikor jutok majd haza, ha ez így megy tovább - zsörtölődött egy idős néni a várakozók között tegnap délután a DDGáz Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rt. szolgáltatási központjában. A hétfő éjféli határidő miatt sokan megrohamozták az intézményt, hiszen akik sikerrel benyújtották a gáz- és távhőtámogatási igénylésüket, azok már a februárban érkező számlában megkapják a támogatást.

Meleget - földgázzal... Többen a kirakott prospektusok nézegetésébe menekültek, amíg várakozni kellett. Ilyen helyzetekben az ember egy idő után kénytelen szóba elegyedni a vele hasonló sorsú embertársaival. Amikor hiába szegezzük tekintetünket arra a kijelzőre, amelyen csengőszó kíséretében megjelenik a sorszám. Néhányan kifogásolták, hogy három ügyintéző jut ennyi emberre, de a legtöbben jól tűrték, ha a csengőszót követően nem saját sorszámukat pillantották meg. Kitűnő alkalom adódott, hogy a várakozók a gázárakról csevegjenek, megvitassák az élet nagy dolgait.

Valójában azok sem szenvednek anyagi hátrányt, akik március 31-éig adják be kérelmüket, hiszen visszamenőleg januártól megkapják a támogatást - ezt a helyszínen tudta meg egy, a tömegtől megriadt fiatalember, aki azonnal hátat is fordított a sornak, és továbbállt. A témával kapcsolatos tájékozódásban több mint kétszáz helyszínen kaphatunk személyes segítséget.

A munkaügyi kirendeltségek bármelyikében adnak információt a gáztámogatást igénylő adatlap kitöltéséhez, sőt az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságokhoz is fordulhatunk. A Munkaügyi Minisztérium honlapjáról a ki- töltési útmutató, valamint a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszok letölthetőek. A 189-es zöldszámot pedig éjjel-nappal hívhatjuk, ha nem vagyunk elég tájékozottak a témában.

Az államkincstár Fejér megyei területi igazgatóságán megtudtuk, a tegnapi napig több mint 64 ezer kérelem érkezett hozzájuk, 73 százalékban elfogadó határozat született, az elutasítások száma elenyésző. A papírok 27 százalékát hiánypótoltatni kellett, elsősorban az adatok, az aláírás vagy a mellékletek hiánya miatt. A hiánypótlási felszólításokat tegnap postázta az intézmény a jóváhagyási határozatokkal együtt. A tegnapi nap folyamán az ötezret is meghaladta a kérelmek száma, de kiderült, ez még mindig csak bronzérmes az elmúlt heti mennyiséghez képest. A rekordot az egyik nap hétezer feletti igénylőlapja tartja.

A kincstárnál felhívták a figyelmet arra, hogy aki március 31-éig benyújtja a kérelmet, az januárig visszamenőleg így is megkaphatja a támogatást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik