Székesfehérvár

2006.07.22. 02:29

Segítség az önálló élethez

Székesfehérvár (kn) - Összesen négymillió forintot nyert a LÁRKE a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány pályázatán. Az ebből vett eszközök a látássérültek napjait tehetik jobbá.

Mórocz Zsolt

Önálló életvitelt segítő eszközök beszerzése látássérült személyek részére címmel írt ki pályázatot nemrégiben a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány. Erre pályázott a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete, s sikerült is nyolcvan rászoruló tagjuk részére, egyenként 50 ezer forintos felhasználási keretű támogatást nyerniük. A pályázat elkészítésében segítségükre volt az Esélyek Háza, melynek vezetője, Márton Zoltán a tegnap délelőtti, városházi eseményen elmondta a továbbiakban is szeretnék elérni, hogy az újonnak kifejlesztett technikai eszközök minél előbb eljuthassanak a rászorulókhoz.

A tegnapi díjátadón kaphatták meg a látássérült emberek annak a hat cégnek az eszközeit, amelyekkel könnyebben élhetik meg a mindennapokat mobiltelefont, vérnyomás-, illetve vércukormérőt, számítógépet, monitort, szemüveget, nagyítót, mp3-lejátszót. Klopfer Gyuláné több mint 30 éve szenved cukorbetegségben, s hiába volt eddig vércukormérője, az ahhoz használható tesztcsíkot négy évvel ezelőtt kiemelte a tb a támogatott eszközök listájáról, így az alacsony nyugdíjú asszony nem tudja megvenni a támogatás nélkül 6700 forintba kerülő tesztcsíkokat. Nagy segítséget jelent majd a térítésmentesen kapott vércukormérő, amelynek kiegészítőkkel való ellátását is vállalta a forgalmazó cég.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik