Szabadbattyán

2016.12.28. 18:45

Adomány, ünnep után - A nagycsaládosoknak és a gyerekeknek

Szabadbattyán - Harminchét szabadbattyáni rászoruló család jutott tegnap különféle adományhoz a Demokratikus Koalíció önkénteseinek segítségével.

V. Varga József

A ruhaneműk, a tartós élelmiszerekből álló csomagok, a játékok, a könyvek vállalkozók, boltosok, civil szervezetek, magánemberek felajánlásaiból származnak - mondta lapunknak Földi Judit, a Demokratikus Koalíció székesfehérvári 1. számú választókerületének elnöke. Az adományok Budapestről és Fehérvárról érkeztek, s harminchét szabadbattyáni rászoruló családnak adták át azokat tegnap délután a művelődési háznál.

Földi Judit (b) és társai a battyáni családoknak kedveskedtek
Fotó: V. Varga József

A holmik, az ajándékok a nagycsaládosokhoz a címlista alapján jutottak el. A kisebb és nagyobb gyerekek kedvükre válogathattak a különféle játékok, könyvek, sporteszközök között; a ruhaneműkből a felnőttek ugyanezt tehették. Az egységcsomagok tartós élelmiszereket, szaloncukrot tartalmaztak.

 

Megtudtuk: az önkéntesek még kilenc felsősomlyói és öt úrhidai családnak juttatják el az adományokat a napokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!