Sportvilág

2013.09.09. 15:09

Vb-selejtező: a motíváció eldönti

Az észtek elleni keddi, 20.30-kor kezdődő vb-selejtező előtt Egervári Sándor sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire. A

Matók János

A szövetségi kapitány elmondta: a szakmai stábot és a játékosokat megviselte a bukaresti vereség

– Mélyütés volt a bukaresti vereség, sajnos minden tekintetben fölénk tudott kerekedni a román csapat – kezdte a kapitány. – A legnagyobb gond az volt, hogy több futballistám hitét vesztette a második gól után, nem tudtuk a valós képességeinket megjeleníteni a pályán. A meghatározó játékosaink nem vállalkoztak eleget, nem működött egymás kisegítése, így pedig nem volt esélyünk a felzárkózásra. Egervári Sándor hozzátette, a múlt heti vereséggel nem szabad tovább foglalkozni, mert kedden újabb fontos feladat vár a csapatra, és száz százalékosan motivált, egészséges lelkületű játékosokra van szüksége, akik igazi csapatként léphetnek pályára az észtek ellen. 

– Nagyszerű sportembereket ismertem meg a játékosokban, biztos vagyok benne, hogy függetleníteni tudják magukat a külső körülményektől. Fel kell készülnünk arra, hogy már a meccs elején türelmetlen lesz a közönség, én azonban türelmes, fegyelmezett játékot kérek a csapattól. A 80. percben is meg lehet szerezni a győztes gólt, nem szabad az elején fejjel rohanni a falnak. Motivált, hideg fejű játékosokra van szükség, az esetleges türelmetlenségeket ki kell zárni a játékunkból, máskülönben nagyon nehéz meccs kerekedhet ki ebből az összecsapásból – fogalmazott a kapitány. 

Egervári Sándor azt is elmondta: az észtek a hollandok elleni döntetlennel is bizonyították, hogy jobb csapatot alkotnak annál, amit korábbi eredményeik mutattak, ennek ellenére a magyar válogatott számít a mérkőzés esélyesének. – Bízom a győzelemben, és ameddig matematikai esélyünk van a második hely megszerzésére, addig annak elérése lebeg célként előttünk. Nem gondolkodtam a lemondáson, ameddig bíznak bennem, és hiteles vagyok az elnök, az elnökség és a csapat előtt, nekem az a feladatom, hogy segítsem őket” – mondta a kapitány. 

Hétfőig – a bukaresti gyászos kudarc ellenére – több, mint 10 ezer jegy gazdára talált a találkozóra, az árusítás hétfőn és kedden is folytatódik, a mérkőzésre szóló belépőket továbbra is a Ticket Express (TEX) hálózatában lehet megvásárolni. A mérkőzés előtt, a helyszínen nem lesz jegyárusítás, de a TEX stadionhoz közeli irodáiban még késő délután, egyes helyeken az esti órákban is lehet belépőket venni. Ami a sérültek állapotát illeti, Varga nem jött teljesen rendbe, amíg Vanczák és Koman már edzett, ellenben Dzsudzsák sérüléséről nincs információja a kapitánynak...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!