Sportvilág

2009.01.24. 03:29

Varázslatos játék - Alba Volán - Innsbruck hokimeccs

<b>Székesfehérvár</b> - Az Alba Volán SC az EBEL nyolcadik helyezettjét, a HC TWK Innsbruckot fogadta tegnap este a Jégcsarnokban. A hazaiaknál többen kitűnő teljesítményt nyújtottak, így K. O.-val nyertek.

Fejér Megyei Hírlap

Persze, ha nyernek ellenük, abban az esetben két ponttal közelebb kerülnek hozzájuk, és legalább megmaradna a matematikai esély.

- Nem volt szerencsés szezonunk, a Salzburg-meccsen történtek, illetve az ismert problémák óta megtorpant a lendületünk, de három sorral a teljes csapatok ellen nem is csoda. 

Volt örömöt jelentő fejlemény is a játékosok többségének helytállásán túl, ez pedig a fiatalok nagyszerű fejlődése. Benk, Hegyi, Nagy valódi erejét jelentették együttesünknek. 

Ami a mai meccset illeti: nyerni akarunk, de ez minden mérkőzésen így van - mondta a találkozó előtt Ted Sator, a hazaiak mestere.

Jól kezdődött: az 1. percben emberelőnybe került a Volán, és néhány másodperc múlva gól lett belőle: Martz lövését még fogta Kotyk, de Guerreiro bepiszkálta a pakkot, 1-0. 

Rögtön a gól után azonnal hátrányba került a vendég, a hálóőr Martz-et taszította a jégre. 

A 4. percben Szupernek kétszer kellett bravúrral hárítania, Johner egyedül vezette kapura a korongot, de ott volt a kapus, hárított, újabb lövést zúdítottak a kapujára, de azt is fogta. 

Már az első 10 percben látszott, nagyon harciasak a játékosok, többször próbáltak fogást keresni egymáson, de különösebb balhék nélkül ért véget az igyekezetek sokasága. 

A 11. percben ismét Szuper kellett ahhoz, hogy maradjon az előny, ekkor Pewal száguldott kapura, de megint nem tudott kifogni a magyar portáson. 

Az albások kezdeményeztek többet, de nagyobb lehetőségei az osztrákoknak voltak. 

Aztán a 14. percben véget ért a béke, Martz került bele egy kiadós bunyóba, végül ismét a vendégkapus helyett másik játékosnak kellett a büntetőpadot koptatnia. 

Hiába, a fehérváriak gólja óta a volános csatár és az innsbrucki hálóőr jóbarátok ... 

A 15. percben jött a második, Kovács ugrott meg a saját térfeléről, önzetlenül Byströmhöz passzolt, és máris lehetett örülni, 2-0. 

Kiegyenlítetté vált a játék, különösebb veszély nem fenyegette a kapukat, ha meg mégis eljutott addig egy-egy lövés, a két kapus tette a dolgát. 

Az első harmad utolsó másodperceire is jutott még két Szuper-bravúr, így kétgólos hazai előny közepette lehetett szusszanni.

A második felvonás eleje a látogatóké volt, beszorították vendéglátóikat, de kísérleteik vagy erőtlenek voltak, vagy a hazai kapus volt szuper. 

Aztán a 25. percben az Alba Volán SC került emberelőnybe, Horváth bombázott a kék vonalról a felső sarokba, 3-0. Ugyanabban a percben a korong bedobása után Guerreiro lőtte a pakkot a kapus lába között a hálóba, 4-0. 

Aztán a 8. percben már csillagos ötösnél jártak a fehérváriak, Ondrejcik lőtte a gólt, 5-0. Még ünnepelt a csapat, az Innsbruck meg büntetett, Letang használta ki az Alba figyelmetlenségét, 5-1. 

Apró pötty az addigi szépséges történéseken. Néhány percre alábbhagyott a lendület mindkét oldalon, majd a vendéglátók találhattak volna újra a kapuba, de kimaradt a lehetőség Palkovics előtt. 

A 39. percben jött a hatodik: Martz ugrott ki egyedül, és bombázott a kapuba, 6-1, nosza, kapust is cseréltek az osztrákok.

A záró 20 percből 3 sem telt el, amikor Vaszjunyin köszönte Benk gólpasszát, 7-1. 

Alig egy perc múlva Ocskay lépett ki, és bombázott a kapuba, 8-1. Ez már K. O.! 

Ragyogott a csapat, felszabadultan, remekül jégkorongozott az Alba Volán. Aztán Hegyi, majd Nagy is gólt lőtt, utóbbi bünbtetőből, 10-1 lett a vége, vasárnap jön a Villach.

Alba Volán SC-HC Innsbruck 10-1 (2-0, 4-1, 4-0)

Székesfehérvár, 2800 néző, vezette: Tschebull, Widmann, Wohlmuth.

Alba Volán: SZUPER - Tokaji (1), HORVÁTH 1, Palkovics, OCSKAY 1 (1), Fekete, Bonni, Byström 1, KOVÁCS Cs. (2), MARTZ 1 (2), GUERREIRO 2, Martens, Jobb, Hegyi 1, NAGY G.1 (2) , Sofron (2), Ondrejcik 1, Vaszjunyin 1, Fodor (1), Benk (1), Tóth A. Vezetőedző: Ted Sator.

Innsbruck: Kotyk - Unterluggauer (1), Lakos, Salfi, Murray 1, HENDERSON, Brennan, Letang 1, Guolla, Johner, Bellissimo, Hohenberger, Vogl, Pewal, Mössmer, Woger, Sarg, Hanschitz, Steinacher, Bacher (kapus). Vezetőedző: Gregg Holst.

Kiállítások: 10, illetve 2010 perc fegyelmi (Vogl).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!