Sportvilág

2014.06.19. 20:59

U19-es labdarúgó Eb - Az osztrákokkal, a portugálokkal és az izraeliekkel egy csoportban a magyarok

A házigazda magyar válogatott az A csoportban az osztrák, a portugál és az izraeli csapattal találkozik majd az U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon.

A torna egyik helyszínén, a felcsúti Puskás Akadémián megtartott csütörtöki sorsoláson a B csoportba a bolgár, a német, az ukrán és a szerb csapat került.

Mészöly Géza szövetségi edző korábban azt mondta, hogy az osztrák, a portugál és a címvédő szerb együttes erősebbnek tűnik, így nem lesz könnyű dolga a magyar csapatnak.

Jim Boyce, az UEFA ifjúsági és amatőr bizottságának elnöke felmutatja a portugál csapat nevét a magyarországi U-19-es Európa-bajnokság sorsolásán, a felcsúti Pancho Arénában 2014. június 19-én. Mellette Mészöly Kálmán egykori válogatott labdarúgó. MTI Fotó: Illyés Tibor

A július 19. és 31. között sorra kerülő tornán az egyik csoportmérkőzéseinek Győr és Pápa, míg a másik, magyar érdekeltségűnek Felcsút és az újpesti Szusza Ferenc Stadion ad majd otthont, a két elődöntőt az utóbbi két stadionban rendezik, a döntőre pedig Újpesten kerül sor.

A két négyes első három-három helyezettje kijut a jövő évi U20-as világbajnokságra, míg az első két-két helyezett jut be az Eb-elődöntőbe.

A csoportok:

A csoport:

MAGYARORSZÁG, Ausztria, Portugália, Izrael

B csoport:

Bulgária, Németország, Ukrajna, Szerbia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!