Sportvilág

2011.08.25. 02:29

Simon Niki bajnoki címe

Székesfehérvár - Három fordulóval az amatőr rali országos bajnokság befejezése előtt, már összetett bajnoki címet szerzett az Izsák József, Simon Nikolett páros.

Matók János


- Édesapám autófényező, így már kisgyermekként is állandóan az autók között sündörögtem. Ebből adódóan nem az anyatejet, inkább a benzingőzt szívtam magamba. Másfél éve navigálok Izsák Józsinak, akivel remekül megértjük egymást. A versenyeken próbálok segíteni a pilótának, igyekszem neki megfelelni, leginkább a fiatalos lendületemet átadni, és persze nem hibázni. Természetesen most nagyon boldog vagyok, hiszen ezzel a bajnoki aranyéremmel beteljesült az álmom. Az is nagyon jó érzés, hogy minket, nőket, mint navigátorokat egyre jobban elfogad az autóstársadalom. Persze, mint mindenki, így én is szeretnék még feljebb lépni a raliban. Például ezen a hét végén a ralitúra-ob futamán indulunk el, aztán később még magasabb szinten szeretnénk kipróbálni a tudásunkat - mondta nagy örömmel Simon Niki. Akire méltán lehetnek büszkék a Comeniusban is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!