Sportvilág

2009.04.06. 02:29

Eredményes teszt

Székesfehérvár - Az angliai Bathban nemzetközi tesztversenyt rendeztek az öttusázók számára. A teszt tárgya természetesen a verseny kombinált lövészet-futás formája volt.

Silye Sándor

A mezőnyben két székesfehérvári öttusázó is volt, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna, valamint a tavalyi váltó-világbajnok Gyenesei Leila. Vörös tavalyi sajnálatos sérülése után első ízben vett részt nemzetközi versenyen, míg Gyenesei első alkalommal lett első az egyenlők között egyéniben - nemzetközi viadalon.

- Amikor elindultunk, nem tudtuk milyen mezőny lesz, a gyakorlás miatt választottuk ezt a hosszú utat - kezdte mondókáját a győztes ifjú, Gyenesei Leila. - Nem voltam Mexikóban a Világkupán, így kíváncsi voltam, mire leszek képes, ráadásul ez volt az első olyan viadal, amelyen nem volt velem volános edző, féltem is emiatt. A vívás során 860 pontot szereztem, ezzel elégedett voltam, főleg a végével, úszásban egyéni csúcsot teljesítettem 50 méteres medencében. A lovaglásban hibáztam, kitört a lovam, és mindjárt magával hozott két verőhibát. A futásban a 8. helyről indultam, mögöttem a két angol kiválóság, az olimpiai ezüstérmes Heather Fell, valamint Livingstone, tartottam is tőlük. Bár a lövőgyorsaságom nem javult, de így sem volt rossz, és az is igaz, hogy rég nem futottam így. Úgy tűnik, a megszakított futás jót tesz nekem. Életemben először állhattam egyedül a dobogón a Himnuszt hallgatva, felemelő volt - így Leila.

- Vívásban kezdtem, ami rendben volt, az úszással sem volt gondom. A lovaglásban egy verőhibát vétettem, ez nem rossz. Furcsa volt, hogy másképp sorsolták a lovakat, és a megszokottnak épp a fordítottja volt a lovaglás indítási sorrendje. A 2. helyről kezdhettem a kombinált számot, a kilenchetes kihagyáshoz képest elégedett voltam ezzel is. Ami a futás közbeni lövészetet illeti, 15 évig egészen mást tettünk, és a 15 év még bennem volt. A nem gyors, de jó lövők közé tartoztam, szokni kell még ezt a formát. Optimista vagyok a folytatást illetően, sokkal jobban esett az első verseny, mint gondoltam - vélekedett Vörös Zsuzsa.

Mit mondott a két lány produktumáról a magyar szövetségi kapitány, Pálvölgyi Miklós? Szerinte ezt a kombinatív futást, lövészetet Gyenesei Leilának találták ki, de ugyanakkor Vörös Zsuzsanna hosszú kihagyás utáni versenyzéséről is elégedetten beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!