Sportvilág

2006.07.14. 02:29

Az átlövőt már kipipálhatjuk

Székesfehérvár (mj) - Egyre nagyobb a szurkolók érdeklődése vajon a keddi nyílt edzésen ki lesz az a négy játékos, akit a Cornexi-Alcoa-HSB Holding vezetői bemutatnak?

Mórocz Zsolt

Kedden, a 16.30-kor kezdődő nyilvános edzésen bemutatkoznak a Cornexi-Alcoa-HSB Holding új játéko-sai. A Köfém Sportcsarnok kapuját 16 órakor nyitják majd ki, s az első 50 érdeklődő ajándékba átveheti a klub új kiadványának az egyikét, az egy-egy játékost ábrázoló autogram kártya valamelyikét. Azok, akik az új szezonra is megváltanák (régi áron) a bérletüket, azoknak is érdemes lesz kilátogatniuk a csarnokba, hiszen az első kétszáz vásárló 20 százalékos kedvezményben részesül, ráadásul a csapat galléros pólóját is megkapja ajándékba. És akkor még nem beszéltünk a csapat új játékosairól. A vezetők ugyan igyekeztek titokban tartani a neveket, de ez csak több-kevesebb sikerrel járt.

Hivatalosan meg nem erősített, de nem is cáfolt információink szerint, szinte teljes mértékben biztos, hogy az átlövő posztjára a válogatott Szrnka Hortenzia érkezik. Az exdunaújvárosi játékos Németországban, előbb a Frankfurt, majd a Nürnberg csapatát erősítette, s most hazatér Magyarországra, Fehérvárra.

Szintén kiderült, hogy a korábban említett balkezes kézilabdázó nem más, mint a brazil válogatott Adriana Lima, aki az osztrák Hypo csapatától egy évre érkezik a Cornexi-Alcoához. A kapusról - aki a sérült Sugár Tímeát is helyettesítheti - annyit sikerült megtudnunk, hogy a posztján jelenleg a világ három legjobbja között tartják számon, s a szakmai vélemények szerint Pálinger Katalin szintű cerberusnak számít. A negyedik érkező egy cseh beállós lehet. A cseh válogatott legfrissebb bő keretében öten is szerepelnek ezen a poszton. Megtekintve a listát, s ha a Cornexi-Alcoa ténylegesen erősíteni szeretne, úgy vélhetően Petra Válováról, a Buducsnoszt Monet Podgorica játékosáról lehet csak szó. Fotó Fási László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!