Sportvilág

2015.01.04. 11:10

Forró zónában a 10 éves fapados Dakar

Az idén sem nehézségektől mentes a Budapest -Bamako rajtja. A múltban Al-Qaida fenyegetésekkel és emberrablásokkal kellett szembenéznie a magyar szervezésű afrikai ralinak. Az idén pedig egy Ebola járvánnyal fenyegetett régió vár a 480 indulóra.

Matók János

Az Ebola sokkal többeket riasztott el, mint az elmúlt évek terror fenyegetései. Az eredeti 600 nevezőből mindössze 480-an vállalták be a futamot - mondta a verseny alapítója Szabó Gál András.

A futam célpontját, Bamakot az ENSZ egészségügyi világszervezete még nem nyilvánította hivatalosan Ebola mentes országnak. Az elmúlt hetekben 8 ebolás beteg vesztette életét Maliban, és több száz embert tartottak karanténban. A nehézségek ellenére a Budapest Bamako az idén ismét Bamakóban ér majd célba. Természetesen vannak vészforgatókönyveink arra az esetre ha súlyos járvány lenne Maliban, de meglátásunk szerint emiatt most nem kell különösebben aggódni mondta a futam főszervezője.

A Dakar afrikai szellemi örökösének tartott rali január 16-án 42 ország résztvevőivel rajtol Budapestről, a Lurdy Házból. Két kontinens nyolc országán halad majd át a két hetes maratoni tereprali mezőnye. Vadonatúj etapok és napi célpontok szerepelnek az útvonalon. Először jut el a rali a marokkói Marakesbe, Erg Chigaga dűne rendszeréhez, a mauritán Terjit oázishoz és egy különleges csimpánz rezervátumban is éjszakáznak majd az embertpróbáló futam résztvevői Maliban.

A világ legnagyobb amatőr ralijaként számontartott Bamako mottója az idén sem változott: Bárki, Bármivel. Bárhogy. A verseny kategóriában induló terepjárók mellett az idén is lesznek flúgos járművek. A rajthoz áll két Robur teherautó, egy Milleneum Flakon névre hallgató Trabant kombi, régi VW bogár, egy Peugeot 205-ös, egy Mercédes iskolabusz, és egy 1960-as Ford Falcon. Az indulók közt ott lesz a bulvár lapok hasábjairól ismert Fekete Pákó és Body Sylvi.

A verseny kategória az idén is rendkívül komoly kihívást jelent majd. A versenyzők a régi afrikai Dakar etapjaira emlékeztető kő és homok sivatagos valamint szavannás etapokkal kell, hogy szembenézzenek Marokkóban, Mauritániában és Maliban. A futam jótékonysági projektjei között szerepel több Afrikai iskola felszerelése, oldalkocsis mentő motorkerékpárok és egy iskolabusz adományozása. A résztvevők Diema városában pedig egy közszolgálati közösségi rádiót építenek, amely távoktatási, nőjogi, mezőgazdasági és szórakoztató műsorokat szolgál egy olyan régióban, ahol a hallgatók nagyrésze írástudatlan, áram nincs és a legfőbb médium még ma is a rádió. Büszke vagyok a csapat összefogásra. Egy angol induló, és egy észt csapat adományozott elegendő pénzt, hogy az URH adót, az antennákat és a kábeleket megvegyük. A rádió adó egyéb felszereléseit pedig az indulók dobják be a közösbe - mondta Villám Géza, a volt kereskedelmi rádiós. Egy keverőpultra és pár tartalék mikrofonra még mindig szükségünk van, de reméljük a rajtig az is meg lesz - tette hozzá.

A 2015-ös Budapest -Bamako össztávja 8646 kilométer lesz, napi 529 kilométeres átlag etapokkal. A leghosszabb a 3.5 napos szuper maraton Budapesttől Tangerig, amely 3117 kilométer lesz. A 16 napos futam január 16-én 14 órakor rajtol el, február 1-én ér célba Bamakóban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!