Sportvilág

2011.07.23. 02:29

Közeledik az F-1

Székesfehérvár - Vasárnap a Német Nagydíjon rajtol el a száguldó cirkusz, vagyis az autós gyorsasági-vb, a Forma-1 mezőnye. Aztán következik majd a mogyoródi futam.

Matók János

A brit futam után több csapat Németországban is otthon van, hiszen a mezőnyben sok a német érdekeltségű istálló, vagy éppen német származású pilóta. Ez egy történelmi pálya, s mivel már csak egy németországi futamot rendeznek egy évben, s a helyi kedvenc Sebastian Vettel mellett pályára lép a másik kedvenc, a visszatérése óta először itt versenyző Michael Schumacher, tömött lelátók várhatók a hét végén. Michael Schumacher számára különleges érzés lehet, hogy átmehet a pályán róla elnevezett kanyarkombináción. Ugyanis a 8. és 9. kanyart, amelyek egy nagy S betűt formáznak, Schumacher S-nek hívnak hivatalosan.

Akár csak Silverstone-ban, ezen a hét végén is hűvös időjárás várható, 20 Celsius-fok alatti hőmérséklettel. Ráadásul még esőt is jósolnak a szeszélyes Eifel régióban. Emiatt a megfelelő gumiválasztás fontos szerepet kap ezen a pályán. Amennyiben nem esik, két bokszbeállásos stratégia várható, de hát az időjárás itt igazán kiszámíthatatlan.

A Red Bull és pilótái ezúttal is a verseny nagy esélyesei. A címvédő világbajnok, Sebastian Vettel - bár itt csak második lett két éve - nagyon kedveli a pályát, s extra motivációt jelenthet számára hazai közönség előtt versenyezni. Mark Webbert sem szabad leírni. Az ausztrál pilóta vihette haza 2009-ben a győztesnek járó trófeát, és visszaigazolást jelenthet számára, hogy a csapat tulajdonosa, Dietrich Mateschitz kiállt mellette: helye van a csapatnál a veterán pilótának.

A Brit Nagydíjon betiltották a befújt diffúzort, s Fernando Alonso meg is szerezte a Ferrari idei első idei győzelmét.  A tiltás nagy vihart kavart, és szinte egész hét végén ment a tanácskozás erről. Bár Angliában még nem engedték, de a verseny végén a két nagy ellenzője, a Ferrari és a Sauber is beadta a derekát, így a hét végétől ismét alkalmazható. Egyébként a tiltás legnagyobb vesztese, a Red Bull nem bukott el Silverstone-ban, hiszen Vettel és Webber is dobogós lett. A Német Nagydíjat az Alba Plazában, óriáskivetítőn megnézheti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik