Sportvilág

2007.10.09. 15:05

Kosarat kap a foci

A gyenge hétközi labdarúgóprogram okán ezúttal a kosárlabda világára fordítom tekintetem. „Jugoszláv” bajnokság és NBA vendégszereplés a fő attrakció.

feol.hu

Úgy látszik nem halt ki teljesen a jugoszláv hagyomány a Balkán-félszigetről, legalábbis kosárlabdában biztosan nem. Öt szerb, négy horvát, három szlovén és egy-egy bosnyák, illetve montenegrói együttes feszül egymásnak az Adriai Kosárlabda Szövetség által indított Adriai Ligában. A küzdelmek még éppen csak elkezdődtek, mindössze két forduló zajlott le, de azért talán így is képes leszek néhány helyes következtetésre. Belgrádi rangadót vív egymással az FMP Zeleznik és a Partizan. A vendégek eddig hibátlanok, ám mindkét győzelmüket otthon érték el, és a vendéglátók is csak idegenben kaptak ki. Hiába esélyesebb papíron egy picivel a Partizan, a hazai pálya előnye ezúttal az FMP győzelmét fogja eredményezni. (tippmix – 1.70; bwin – 1.95) A Zadar és az Olimpija Ljubjana is egy-egy hazai győzelmen és idegenbeli vereségen van túl. Remélem folytatódni fog ez a sorozat, és a horvátok hazai pályán legalább egy apró pontocskával jobbnak bizonyulnak a szlovéneknél. (tippmix – 1.55; bwin – 1.50)
 
Báder Márton egykori csapata, a Cibona Zagreb a Crvena Zvezda együtteséhez látogat. A szerbek bombaerősnek tűnnek, hiszen két idegenbeli győzelemmel nyitották a szezont, míg a horvátok mérlege eddig ötven százalékos. Ha a vörös csillagosoknak így megy idegenben, akkor úgy gondolom Belgrádban sem lesznek rosszabbak, és megszerzik a győzelmet. (tippmix – 1.45; bwin – 1.45) A horvát főváros másik csapata, a KK Zagreb a Németh István által irányított Vojvodinát látja vendégül. Némethéknek nem sikerült túl jól a rajt, mert két a két belgrádi sztárcsapattól is vereséget szenvedtek. Sajnos az az érzésem, hogy Horvátországban sem lesz több sikerélményük a vajdaságiaknak, és az otthon eddig egyből egyet nyerő hazaiak egy szoros meccsen behúzzák a két pontot. (tippmix – 1.40; bwin – 1.45) A szerb Hemofarm a montenegrói bajnok Podgoricát fogadja. A hazaiak még nyeretlenek; ezt az áldatlan állapotot fogják megszüntetni a vrsaciak egy laza, hátradőlős, egypontos győzelemmel. (tippmix – 1.30; bwin – 1.40)
 
Az NBA rágógumizó, helyből másfél métert ugró sztárjai a napokban bemutató mérkőzéseket tartanak szerte a kontinensen. Londonban a Minnesota és a Boston csap össze. Tét nélküli mérkőzés lévén gyakorlatilag lehetetlen érveket felhozni egyik vagy másik gárda mellett, ezért csak annyit mondok: legyen a Celtics a nyerő. (tippmix – 1.50) A Memphis Spanyolországban vendégszerepel az Unicaja Malaga otthonában. A hazaiak saját közönségük előtt biztos komolyan fogják venni az összecsapást, és valahogy úgy érzem, hogy meglepetésre győzni fognak a Grizzlies ellen. (tippmix – 2.60; bwin – 4.25)
 
Két fordulón van túl az olasz pontvadászat is. A Milano és a Teramo esete ugyanaz, mint a Zadaré és a Ljubjanáé, és itt is hasonló következményt várok, mint az Adriai Ligában: hazai győzelmet. (tippmix – 1.15; bwin – 1.30) A Fortezza Bologna és a Scafati gárdái is felemás mérleggel állnak, de itt a hazaiak éppen idegenben nyertek, és otthon kaptak ki. Mégsem fog változni a képlet: nem örülhet a vendégcsapat. (tippmix – 1.15; bwin – 1.20) Utoljára nézzünk egy német bajnokit: az élcsapatnak számító Alba Berlinnek nem fog gondot jelenteni a gyengébb játékerőt képviselő Giessen legyőzése, főleg nem hazai környezetben. (tippmix – 1.05; bwin – 1.01) Ha a kosarasok is hozzák a 10/9-et, mint a hétvégén a focisták, akkor mindenképpen több lehetőséget fogok nekik biztosítani tízes toplistáimon…
 
(marlow)   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!