Sportvilág

2007.10.31. 03:29

A Fradi ellen is lehet nyerni

Székesfehérvár (bb) - Ahogy azt várni lehetett, az Alba Volán SC 17, 18, 19 éves jégkorongozóiból álló farmcsapatnak még csak fellángolásai vannak a honi ob I-ben. Ma a Fradi az ellenfél.

Bobory Balázs

Kóger István legénysége az elmúlt hét végét ismét Csíkszeredában töltötte, ahol most teljes létszámmal, az SC ellen játszottak három mérkőzést a fiatalok. Mindháromszor a szlovák légiósokkal felálló hazai gárda nyert, de ez várható volt, a legfontosabb az, hogy az ifjak kemény mérkőzéseken fejlődjenek és néhányuk hamarosan az első csapattal az EBEL-ben jusson szóhoz. Úgy, mint például Németh Péter, aki tegnap Jan Jasko keretével utazott Linzbe az ezúttal kimaradó Michal Stastny helyén. (A linzi összecsapásról a 12. oldalon olvashatnak.)

Az ob I-ben ma, 19 órakor a Volán a Ferencvárossal csap össze. A fehérváriak a múlt héten egy gólgazdag találkozón 10-7-re vesztettek a zöld-fehérek otthonában, ma ugyanilyen lelkes játékban reménykednek a szurkolók, csak némileg jobb védekezéssel párosítva. Az FTC a szezon előtt a szlovák Érsekújvárral egyesült, így néhány magyar válogatott mellett külföldiek is jégre lépnek a Fradi színeiben. A fiatalok eddig már néhányszor bizonyítottak, most is erre készülnek.

A Volánnal kapcsolatos igazolási hírek reppentek fel a sportsajtóban, eszerint a Dunaújváros és az Újpest korábbi játékosát, a legutóbb Lengyelországban profiskodó és onnan hazatérő Peterdi Imrét összehozták az Alba Volánnal. Nos, mindez csak pletyka, a válogatott támadó biztos, hogy nem érkezik a kék-fehérekhez, továbbra is Dunaújvárosban edz és vár egy megfelelő ajánlatra.

Az ob I állása: 1. HC Csíkszereda 36 (17 mérkőzés), 2. SC Csíkszereda 31 (17), 3. Dunaújváros 29 (12 ), 4. Újpest 18 (16), 5. Ferencváros-Érsekújvár 18 (12), 6. Alba Volán SC 12 (19), 7. Miskolc 6 (8).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik