Sportvilág

2007.07.25. 02:29

Új módi: döntők délelőtt

Székesfehérvár (sis) - Ma kezdődik a fővárosban a legnagyobb honi úszóviadal, a magyar bajnokság. A világban is elismert sztárok, bajnokok versenyeznek, köztük Fejér megyeiek.

Silye Sándor

Négy-öt felnőttcsúcsot vár Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya a Komjádi uszodában szerdától vasárnapig zajló, Széchy Tamás emlékére kiírt idei T-Mobile országos bajnokságon, amelyen a jövő évi pekingi olimpia menetrendjéhez igazodva délelőttönként tartják a döntőket.

Fejér megyét három egyesület képviseli, a Delfin-Tiffer 21, a Hullám 91 UVE és a Dunaferr-DVSI SE.

A Delfin-Tiffer 21 - mint az nevéből is kitűnik - új névadóval vág a bajnokságnak. A delfinesek összesen 14 versenyzővel 55 rajtot mondhatnak a magukénak. Kerékjártó Tamás, a tavalyi budapesti Eb bronzérmese 200 vegyes, 200 pillangó és a 200 gyorsúszó, és a váltó számokban indul, szakvezetője, Dániel András az első két számban dobogóra várja. Hogy tud-e nyerni 200 vegyesen Cseh László ellen az edző szerint megjósolhatatlan, mindketten a felkészülés közepette indulnak az ob-n. Flaskay Mihály erős számában, az 50 m mellúszásban aranyesélyes. A három férfi váltóban (4x100 gyors, 4x200 gyors, 4x100 vegyes) dobogós helyeket remélnek a fehérváriak, ebből egy esetben a legfényesebb medál szeretnék, 4x200-on amúgy ők tartják az országos csúcsot. Dániel András szerint ugyancsak dobogóra esélyes Kiss Boldizsár (200 gyors, váltók), Povázsay Zoltán (100 gyors, váltók), de Pintér Dóra, Lukóczki Károly, Nagy Norman is hozhatnak két érmet. A pontversenyben a legjobb 5 közé várja új néven induló csapatát a vezető.

A másik fehérvári egylet, a Hullám 91 6 versenyzőt indít, és mint azt Sárdi András szűkszavúan elmondta, minden versenyzőjét a döntőbe, a dobogóra várja, név szerint Menyhártot, Sebestyént, Varrót, Gyurkót, Koóczot.

A Dunaferr-DVSI 4 női és 4 férfi versenyző képviseli. A dunaújvárosi úszósport országos bajnoki esélyeiről Kovács Józsefet kérdeztük. Az nyílvánvaló volt, hogy Takács Krisztián aranyozhatja be a Duna-partiak országos bajnoki szereplését. Krisztián fő számában, az 50 gyors mellett rajthoz áll 100 gyorson, 50 és 100 pillangón, azokban a számokban, amelyekben dobogóra esélyes. Az ifjúsági Európa-bajnok, Bordás Beatrix a felnőttek országos bajnokságán sem akarja alább adni a dobogó felső fokánál. Hornyák Judit 50 és 100 m pillangón, míg Miskovicz Zsuzsanna 50 és 100 m gyorsúszásban lehet esetleg finalista Budapesten

Az országos bajnokság szerdán 17 órától 12 szám selejtezőivel indul, másnap pedig - akárcsak pénteken, szombaton és vasárnap reggel 9 órától a döntőkkel folytatódik. Csütörtök délelőtt 8, pénteken 11, szombaton 6, a zárónap pedig 13 versenyszámban hirdetnek győztest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!