2007.07.20. 02:29
Ma kezdődik a bajnokság
Székesfehérvár (mj) - Ma, 19 órakor két mérkőzéssel veszi kezdetét az NB I-es labdarúgó-bajnokság 2007/08-as idénye, melynek legnagyobb kérdése: ismét bajnok lesz-e a DVSC?
Bár az FC Fehérvár együttese csak hétfőn kezdi el szereplését az MTK otthonában, volt egy mára tervezett hivatalos programja, az idény előtti szokásos szurkolói ankét. Ez viszont elmarad, mert egy rendezvényre a Sóstói Stadiont három napra kibérelték. Így az ankétot egy későbbi időpontban tartják meg.
Ma két mérkőzéssel kezdődik a szezon, a Vasas a Tatabányát, míg a Zalaegerszeg a Paksot fogadja. Szombaton a Kaposvár a Sopront, míg a Bodajk FC-Siófok az Újpestet látja vendégül, 19 órakor. Vasárnapra szintén két találkozó marad: a bajnok Debrecen Diósgyőrben kezd, a REAC a Honvédot fogadja. Hétfőn 18 órakor, Bede játékvezetése mellett játszik az MTK otthonában az FC Fehérvár, míg a Nyíregyháza-Győr találkozót későbbre halasztották. Az erőviszonyok ismeretében - a nyári átigazolások alapján - a bajnoki cím legnagyobb várományosának ismét a Debrecent tekinthetjük, ám a Loki levesébe többen is beleköphetnek. Így például a roppant erős kerettel rendelkező FC Fehérvár, s ezt a tíz győztes felkészülési mérkőzés is alátámaszthatja. Az esélyesek közül lényegesen erősített az Újpest, míg az MTK lényegében csak a fiatal játé-kosokra alapozhat. A biztos anyagi háttér nyugalmat ad a Honvédnál, kérdés: ez milyen hatással lesz a teljesítményre, hiszen a keretet nem sztárok alkotják. Sötét lónak számít a Győr is, a vezetők óvatosan csak a 4-8. helyről beszélnek. Dobogóra tör a Zalaegerszeg is, bár a vetélytársakhoz képest gyengébbnek tűnik. Meglepetést okozhat a Paks, vélhetően nem lesznek kiesési gondjai. Ez viszont több csapatot is fenyegethet: így például a Sopront, a REAC együttesét, s talán a Diósgyőr meggyengült csapatát is.