2006.11.11. 03:29
Meseszép játék
Budapest - Tegnap mind a négy csapat bemutatkozott a Pannon Kupa nemzetközi jégkorongtornán. A magyar válogatott Szlovénia ellen debütált, és remek játékkal győzött.
Három nap hokiünnep Budapesten. A Pannon Kupára ezúttal nem érkezett világklasszis csapat, de a szervezők jól választottak, amikor a szlovén, a francia és a litván válogatottat hívták meg Magyarországra. A torna célja ugyanis elsősorban a felkészülés az áprilisi, Divízió I-es ljubljanai világbajnokságra, ahol a házigazdák mellett a litvánokkal is összecsapnak a mieink. Egyszóval olyan ellenfelekkel szemben mérheti fel tudását Pat Cortina legénysége, amilyennel majd Szlovéniában találkozik.
A torna nyitó mérkőzésén a franciák alaposan helybenhagyták a litvánokat, a gallok magabiztosan, 8-2 (3-0, 2-1, 3-1) arányban nyertek.
Jöhetett a magyar és a szlovén válogatott csatája. Mindkét oldalon akadtak hiányzók, ám nem szabad elfeledkezni arról, hogy a vendégek legnagyobb sztárjaikat, például Rodmant, Razingart és az NHL-ben szereplő Kopitart is nélkülözték, igaz, a Dallas Stars farmcsapatában szereplő Vas Jánosra Cortina nem számíthatott. Ezzel együtt egy rendkívül sikerre éhes, fiatal, bizonyítani vágyó szlovén csapattal kellett megütköznie Kangyal Balázséknak.
Dél-keleti szomszédaink játékán alaposan meglátszott, hogy az új kapitány, a kanadai Ted Sator elképzeléseit megpróbálják betartani, hiszen nagy iramban kezdtek, megpróbálták sok ütközéssel, letámadással hatástalanítani a pengés magyarokat. A 3. percig fölényben is voltak a szlovénok, ám ekkor Gröschlt akasztották helyzetben, a kiállítást pedig kihasználta a Ladányi-féle sor, a balszélső Vas M.hez játszott, aki rögtön a kapu elé továbbított, Horváth A. pedig pengésen a kapuba pöckölt, 1-0. A bekapott találat még jobban feltüzelte a vendégeket, és óriási elánnal kezdtek rohamozni. Budai kapus ekkor a bajnokságban megcsodált bravúrjaival megingatta az ellenfelet, így annak lelkesedése folyamatosan lankadt. A 12. percben aztán megvillant az ikerpár, Ocskay szerzett korongot a vendégharmad közepén, egy lövőcsel után jobbra passzolt Palkovicshoz, aki a visszavetődő kapus mellett a hálóba emelt két méterről, 2-0. A szlovénokat alaposan megfogta a gól, a vendégek ebben a harmadban már nem is tértek magukhoz.
A folytatásban sem... A második húsz perc óriási magyar fölényt hozott, valamint a 31. és a 34. perc között három piros-fehér-zöld találatot. Először Azari lőtte ki a jobb alsó sarkot mintegy 6 méterről, aztán egy remek kontra végén Ocskay szenzációs passzát váltotta közelről gólra Palkovics, végül egy szlovén bekk keresztbe elsuhanó felszabadítása után vágódott a pakk szegény Sila kapus ütőjéről saját kapujába, utolsóként a hazaiak közül Gröschl ért a korongba, övé lett a találat, 5-0. A harmad végén még az is belefért, hogy egy kicsit visszavegyenek a mieink, de a védekezés tovább- ra is kifogástalan maradt.
Az utolsó periódusban is szinte hibátlanul játszott a magyar gárda, Gröschl, majd Majoross gólja végképp padlóra küldte az ellenfelet, Kranjc szépítése a hajrában csak szépségtapasznak bizonyult, 7-1. Szenzációs estéje volt a magyar jégkorongnak.
Budapest, 3000 néző. Vezette: Nyeste (Sós, Abonyi).
Magyarország: BUDAI - Svasznek, Kangyal, Azari 1, HOLÉCZY (2), GRÖSCHL 2, HORVÁTH A. 1, Tokaji, Borbás, VAS M. (1), LADÁNYI (1), Sille, Szélig, PALKOVICS 2, OCSKAY (2), Vaszjunyin, Lencsés, Ennaffati, Papp V., Hoffmann (1), Majoross 1. Szövetségi kapitány: Pat Cortina.
Szlovénia: Misic - Kovacevic (1) Svete, Pavlin, Groznic, Loboda, Bevk, Milovanovic, Terglav, Strasnik, Bremec, Hocevar, Hafner, Music, Kralj 1, Badiura, Avgustincic, Japelj, Manfreda, Hebar, Sila. Szöv. kap. : Ted Sator.
Kiállítások: 12, illetve 8 perc.