2006.11.11. 03:29
Csúcsrangadót játszanak
Székesfehérvár (pb)- A hét végén a 14. fordulóval folytatódik a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A mérkőzéseket 13.30-kor játsszák.
Vasárnap a szezon legnagyobb rangadójára kerül sor Sárosdon, a listavezetőhöz látogat a második helyezett Kápolnásnyék. A találkozót vasárnap 16.15-kor a Fehérvár Televízió is közvetít.
A Sárosd szó szerint és képletesen szólva is berobbant a megyei I. osztályba. Masinka László tanítványai idén jutottak fel a megyei II. osztályból, de újoncként egyáltalán nincsenek megilletődve, eddig 32 pontot gyűjtöttek - ehhez 26-os gólarány párosul, ami a legjobb a mezőnyben - és mindössze egyszer kaptak ki. Persze ez a játékosállomány alapján egyáltalán nem meglepő. S ha ezt nézzük, tavalyi önmagához képest a Kápolnásnyék feltámadását sem kell kisebbfajta csodaként megélnünk, hiszen megerősödött a keret, ráadásul olyan szakvezető ül Hartyáni Gábor személyében a kispadon, akit nem kell különösebben bemutatni, eredményei önmagáért beszélnek. Bár mindkét csapatnál felfokozott várakozás előzi meg az összecsapást, az edzők fogadkoznak, ez a mérkőzés is olyan, mint a többi.
- Próbálom csillapítani a játékosokat, mert félek, hogy egyesek túlpörögnek, ezért sulykolom beléjük, hogy ez a mérkőzés is olyan, mint a többi - kezdte Masinka. - Van több rutinos, nagyobb csatákat is megélt játékosom, ők remélem jó hatással lesznek a fiatalabbakra. Sérültünk, eltiltottunk rajtam kívül nincs, úgyhogy ismét Rottmann Sándor játszik majd a helyemen, vele nagyon elégedett vagyok.
- Ez a mérkőzés sem különbözik a többitől, bár most egy olyan csapathoz látogatunk, akinek szinte nincs gyenge pontja. Maximális teljesítményre lesz szükség ahhoz, hogy begyűjtsük a három pontot. Selleit keresztszalagszakadással műtötték, rá nem számíthatok, de a többiek harcra készek - fogalmazott Hartyáni Gábor.
A többi mérkőzés: Csór Truck Trailer-Sárszentmiklós, Alba Regia-Polgárdi VSE, Bicskei TC-Etyek, Kisláng-Aba-Sárvíz, Kisapostag-Dunafém-Maroshegy (szombat), Adony-Iváncsa, Velence-Szabadegyháza (szombat).