Sportvilág

2006.07.05. 02:28

Luzitán vagy gall dal?

A csoportkör után egyre jobban formába lendülő francia válogatott, és a karmester Zinedine Zidane legutóbb mutatott játéka, valamint a múlt alapján F ...

Mórocz Zsolt

A csoportkör után egyre jobban formába lendülő francia válogatott, és a karmester Zinedine Zidane legutóbb mutatott játéka, valamint a múlt alapján Franciaország labdarúgó-válogatottja tűnik esélyesebbnek Portugália ellen a szerdai elődöntőben. A luzitánok is elsősorban a pályafutását a vb után befejező karmestertől tartanak, hiszen elévülhetetlen érdemeket szerzett a címvédő brazilok búcsúztatásában. - Senki nem bánik úgy a labdával, mint ő. Csak remélni tudom, hogy most a rosz- szabbik arcát mutatja majd - mondta Miguel az irányítóról. Helder Postiga szerint "hatalmas" ellenféllel állnak szemben, s felemlegette a 2000-es, aranygóllal elveszített Európa-bajnoki elődöntőt, amelyért társaival nagyon szeretnének visszavágni. A Münchenben szerdán, 21 órakor kezdődő összecsapással kapcsolatban a franciák is óvatosan fogalmaznak, sőt, nehezebb találkozóra számítanak, mint a brazilok ellen. Pedig amit a gallok azon a meccsen produkáltak amellett, hogy látványos volt, a csapatszervezést, a kiagyalt okos játékot tekintve akár tanítani is lehetne a labdarúgó egyetemen a teljesítésüket. - Szorosabb, kiélezettebb meccs lesz, mint a negyeddöntő volt, mivel a portugálok egyénileg ugyanolyan képzettek, mint a brazilok, ugyanakkor csapatként sokkal egységesebbek, szervezettebbek - mondta a Zidane mellett szintén kitűnő formában lévő Franck Ribery. A két együttes eddig kétszer találkozott egymással nagy világverseny ezen szakaszában 1984-ben és 2000-ben egyaránt drámai körülmények között nyertek a franciák. Hat évvel ezelőtt 1-1-es döntetlent után egy vitatott 11-esből szerzett aranygóllal, míg a korábbi kontinensviadalon Platini szerezte a franciák fináléba jutását eredményező gólt, szintén a hosszabbításban. A franciáknak jó jel, hogy mindkét győzelem után a döntőben is nyertek.

A ma esti meccs nagy csatát sejtet, mégpedig körültekintő, minden részletre figyelő játékkal. Ezzel együtt is reméljük, hogy nem unalmas futball végén derül ki, hogy ki készülhet az arany- és ki a bronzcsatára. Mindkét társaság soraiban vannak kiemelkedő képességű labdarúgók, kérdés, hogy a gondosan felképített csapatjátékhoz ki tud majd egy-egy váratlan, akár gólt is érő extrát hozzátenni. Ezen az oldalon Figo és Cristiano Ronaldo lehet képes valami fifikás pluszra, de Maniche vagy Deco lába is elsülhet. A másik oldalon is többen is szoros barátságban vannak a játékszerrel. Zidane képességeit aligha kell ecsetelni, a brazilok ellen megmutatta, hogy téves ama híresztelés, miszerint eljárt fölötte az idő. Makelele most is jól szűri majd az ellenfél játékát a középpályán, Vieira fejjel, Henry gyorsaságával jelenthet veszélyt. A többit meglátjuk! Portugália-Franciaország, München 21 óra, vezeti Jorge Larrionda (uruguayi).

A várható kezdőcsapatok, Portugália Ricardo - Miguel, Carvalho, F. Meira, Nuno Valente - Costinha, Maniche, Deco, Figo, Cristiano Ronaldo - Pauleta. Franciaország Barthez - Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal - Vieira, Makelele - Ribery, Zidane, Malouda - Henry.

Fotó mti

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik