Emelt fővel

Van, aki már akkor tudta, amikor tavaly szeptember 9-én becsavarta azt a bizonyos szabadrúgásgólt Dúbravka hálójába. Mások akkor aléltak el, amikor június 10-én Zidane-csellel fűszerezve egy félidő alatt egy hármast vágott a Sturm Graznak. Olyan ismerősöm is akadt, aki akkor kezdte el világklasszisnak nevezni a jó kiállású tinédzsert, amikor megválasztották az osztrák Bundesligában az idény játékosának.

Nekem csak pénteken vált egyértelművé, hogy

Détári Lajos óta nem látott különleges magyar tehetséggel van dolgunk,

pedig ezen a napon legfeljebb a Red Bull Salzburg edzésén találkozott labdával a 19 éves fiatalember.

Csakhogy 2020. június 30-án kolumnás beszélgetést közölt a France Football, a világ egyik vezető futball-szaklapja Szoboszlai Dominikkel. Nem akarok butaságot mondani, de szerintem ilyesmi – mármint, hogy magyar labdarúgóval foglalkozzon exkluzív interjúban a France Football, amely évről évre kiosztja az Aranylabdát, kivéve 2020-at – az utóbbi harminc évben nem fordult elő.

Mindenkinek javaslom, hogy olvassa el Emile Gillet remek írását, nem fogja megbánni. Először is a kollégák figyelmébe ajánlom. Hogyan lehet újat kérdezni attól a Szoboszlaitól, akiről azt hisszük, hogy már lerágott csont? Meg kell kérdezni például, hogy miért van fönt mindig a feje játék közben. Kiderül, hogy azért, mert néz, és ami ennél is fontosabb, lát a pályán. Mielőtt megkapja a labdát, már tudja, mit fog csinálni vele. Alapdolog? Az, de oly kevés magyar focista képes rá...

De ez csak egy apróság. Ami lenyűgöző, az Szoboszlai önbizalma. Hogy újra a magyar futballról beszéljen a világ, és ebben ő meghatározó szerepet akar játszani. Hogy a magyar válogatott vezére akar lenni. Hogy konkrétan ő szeretné eljuttatni Marco Rossi csapatát az Európa-bajnokságra. S hogy megálmodta, ő fogja berúgni azt a döntő szabadrúgásgólt, ami biztosítja a kvalifikációnkat. És a csattanó: egy az egyben jobb futballista Erling Haalandnál, az idény – világszinten – legnagyobb felfedezettjénél.

Ezek mind benne vannak a remek interjúban. De még ennél is fontosabb, ami nincs benne. A panelek. A klisék. Mindig csak a soron következő mérkőzésre gondolok. Nem foglalkozom az Eb-selejtezőkkel. Nem törődöm mással, csak a saját játékomra koncentrálok. És a kedvencem: megyünk tovább!

A 17 éves fiam – aki öttusában olimpiai bajnok akar lenni – kirakott a szobája falára egy feliratot: „Lennék én szerény, de nincs mire”. Sokan ezért nagyképűnek tartják. Én azt mondom, van önbizalma, vannak álmai.

Ahogy Szoboszlai Dominiknak.