JEGYZET

2018.09.25. 06:30

Beváló ígéret

Pajor-Gyulai László

Így kell bemutatkozni. Sallai Roland a szerződtetése után először lépett pályára a Freiburg mezében, rögtön a kezdőcsapat tagjaként, az első labdaérintéséből vezetést szerzett, majd kiharcolt egy tizenegyest, és bár még az első félidő vége előtt kisebb sérülés miatt le kellett cserélni, főszerepet játszott abban, hogy új csapata megszerezte első győzelmét a most zajló idényben. Ha ehhez hozzátesszük, hogy két hete gyönyörű lövéssel a válogatottban is megszerezte első gólját,

2018 szeptembere örökre emlékezetes marad a még csak huszonegy éves magyar középpályásnak.

Egy meccs után persze lehetetlen megjósolni, milyen karriert fut majd be a világ egyik legrangosabb bajnokságában, a Bundesligában, vagy azt, hogy eljut-e valaha álmai csapatába, a Real Madridba, a jelenéről azonban beszélhetünk maradéktalan elismeréssel.

Ha az idáig vezető útját nézzük, akkor a bennfenteseket aligha lepi meg a sokszoros válogatott Sallai Sándor unokaöccsének a sikere, őt ugyanis évekkel ezelőtt a magyar futball egyik legnagyobb reménységének tartották. A különböző korosztályú utánpótlás-tornákon ontotta a gólokat, remek teljesítménnyel bizonyította a tehetségét, ahogyan tették ezt sokan mások is korábban vagy teszik manapság, majd pedig beváltatlan ígéretként szinte az emlékeinkből is felszívódtak.

Több hasábot is megtölthetnénk azok nevével, akikben tinédzserként új Puskást vagy Albertet láttak, aztán felnőttként átlagos hazai első- vagy másodosztályú futballistaként végezték, többen ennél is lejjebb kötöttek ki. Tizenkét éve a válogatottat is radikálisan megfiatalította a szövetség, olyanok húzhattak címeres mezt, akik éppen hogy csak kiléptek az utánpótlás versenyrendszerből, de olyan is akadt közöttük, akik az első felnőttmeccsüket a magyar válogatottban játszották.

Feczesin Róbert, Filkor Attila, Vass Ádám, Rodenbücher István, Balogh Béla – akkoriban megváltónak kiáltották ki őket, ám enyhén fogalmazva sem lettek azok, mint ahogyan a kispestiek csodagyereke, Bobál Gergő szintje az NB II-es Csákvár lett.

Sallai Roland nagy lehetősége, hogy ő talán bejárhatja a tehetségéhez illő utat. Okosan menedzselve, lépésről lépésre mindig kicsivel feljebb haladva jutott el odáig, hogy egy elsősorban német játékosokat alkalmazó Bundesliga-csapat 4,5 millió eurót kifizessen érte előző klubjának, a ciprusi APOEL-nek.

A példája jól mutatja: a talentumot nem elég felfedezni, értő módon gondozni is kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!