Két veterán fricskát mutatott az élvonal mezőnyének

Böde Dánielről régóta tudjuk, hogy világszám. A személyisége tette őt népszerűvé, ráadásul nemcsak két klubjában, Pakson és a Ferencvárosban, hanem a magyar futball világában, az például, ahogyan a válogatottban évekkel ezelőtt cselgáncsozókat megszégyenítő mozdulattal a földhöz teremtette a norvég védőt, szerves részévé vált labdarúgásunk folklórjának. Furcsa módon talán éppen arról kevesebb szó esik, ami legalább ennyire fontos: Böde Dániel nagyon tud futballozni is.

Ezt korábban már tartósan megmutatta, nem őszinte és szeretni való személyisége miatt került be huszonötször a válogatottba és szerepelt 2016-ban az Európa-bajnokságon, ehhez a pályán is minőséget kellett mutatnia. Azt most hagyjuk, hogy a közelmúltban egy időre lezárulni látszott a profi karrierje, mert a lényeg az, hogy Bognár Györgynek köszönhetően a pályafutása mégsem ért véget, a kellő szakértelem megtalálta a megfelelő szerepét Pakson, és ennek meg is lett a gyümölcse: Böde Dániel a hétvégén zárult bajnokságban gólkirály lett az élvonalban, 2016 után másodszor.

Most azonban már jócskán elmúlt 38 éves, és úgy ült fel a gólszerzők trónjára, hogy csak elvétve játszott végig meccset, többnyire csereként állt be a második félidő derekán. Az pedig, hogy ehhez a királysághoz elég volt 15 gól is, az nem őt minősíti, ahogyan természetesen az évei száma sem. Igaz ez a vele egykorú, mindössze két hónappal fiatalabb Dzsudzsák Balázsra is, akit szintén nem kell bemutatni a magyar futball híveinek, sőt, az ő neve az országhatárokon túl is jól cseng, tudjuk jól, ő nemzetközi karriert is befutott. Onnan tért vissza Debrecenbe, és ebben a bajnokságban hasonló szerepet vállalt be, mint Böde Dániel: gyakran csak fél órákra beugorva kellett segítenie a csapatát.

És segítette is az utolsó fordulóban bennmaradt Lokit: 11 gólpasszával – a felcsúti Nagy Zsolttal holtversenyben – az élen végzett ebben a kategóriában, átlagosan mindössze 57 percet a pályán töltve mérkőzésenként. Lám, valóban igaz a mondás, amely szerint jól jön az öreg a háznál, és minden elismerés megilleti Bödét és Dzsudzsákot, de azért adódik a kérdés: hol vannak a fiatal titánok? Az MLSZ az új ösztönzőrendszerével tágasra nyitná a magyar játékosok, különösen az ifjak előtt az élvonalbeli szereplés kapuját, közben az élet pedig azt sejteti, hogy ha a mennyiség rendben is lesz, a minőséggel komolyabb bajok lehetnek, illetve látjuk, vannak is. Böde és Dzsudzsák tiszteletre méltó teljesítménye egyben fricska is a mezőnynek – a légiósoknak is–, azt pedig, hogy sikerül-e tartani a bajnokság amúgy sem túl magas színvonalát, hamarosan meglátjuk.