először magyar

2019.09.23. 20:57

Zsóri Dániel nyerte a Puskás Ferenc-díjat

Az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat a tizennyolc esztendős magyar játékos vehette át.

Debrecen, 2019. március 12. A gólszerzõ debreceni Zsóri Dániel a Magyar Kupa negyeddöntõjében játszott Debreceni VSC - Mezõkövesd Zsóry FC mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2019. március 12-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át.

A 18 esztendős futballista február 16-án a Debreceni VSC színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, így győzelemhez segítve csapatát.

A MOL Fehérvár FC játékosa a színpadon elmondta, óriási megtiszteltetés, hogy a legnagyobb magyar játékosról elnevezett díjat első magyarként nyerhette el.

Borítókép: A gólszerző debreceni Zsóri Dániel a Magyar Kupa negyeddöntőjében játszott Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2019. március 12-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!