A skót visszavágott a 2014-es világbajnoki döntőért

2020.01.02. 21:37

Wright most megmutatta, mit tud

A torna előtt az esélytelenek nyugalmával indult – ám a döntőben a statisztikák alapján már ő volt az esélyesebb, s rengeteg hányattatás után, 49 évesen végre világbajnoki címnek örülhet a skót Peter Wright.

Korondy Tamás

Peter Wright nyerte a 2020-as dartsvilágbajnokságot – a döntőben a címvédő és világelső holland Michael van Gerwent győzte le Fotó: PDC

P. Wright–M. van Gerwen 7-3 (3-2, 3-1, 0-3, 2-3, 3-0, 3-1, 1-3, 3-2, 3-2, 3-1)

A fogadóirodák – és a közvélemény is – egyhangúlag a közel tíz éve töretlenül magas szintet mutató, holland Michael van Gerwent várta világbajnoknak, de volt egy skót úriember, aki máshogy gondolta, mint a többiek.

Villámgyorsan kétszettes előnyt harcolt ki magának a 49 éves Wright, de ekkor jött az, amit már az elejétől vártunk holland vetélytársától: simán visszavette a skót játszmáját, s hozta a sajátját is, ezzel pedig kiegyenlített, 2-2. Egy pillanatig úgy tűnt, jön a már megszokott úthenger-darts Van Gerwentől, ám a világelső megtorpant, s ezt a skót remekül használta ki – ismét elhúzott két szettel, ám ezúttal sokkal magabiztosabban, mint a meccs kezdetekor, 4-2.

Peter Wright nyerte a 2020-as dartsvilágbajnokságot – a döntőben a címvédő és világelső holland Michael van Gerwent győzte le
Fotó: PDC

Itt egy szettet simán hozott Van Gerwen, 4-3, de többet már nem tudott hozzátenni játékához, Peter Wright pedig zsinórban három játszmát nyert, ezzel pedig megszerezte a hőn áhított világbajnoki címet – hat évvel ezelőtt már játszottak ők ketten világbajnoki döntőt, akkor a holland bizonyult jobbnak 7-4 arányban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában