öttusa

2019.11.27. 12:30

Vörös Zsuzsa szerint Tokió minden felett áll

A legfontosabb, hogy a négyből két ötkarikás kvótát megszereztek a Volán Fehérvár öttusázói a 2019-es esztendőben.

Horog László

Az év legjobbjai: Demeter Bence (b), Kovács Sarolta, Tamás József, Szűcs Dóra, és a szakosztály-igazgató, Vörös Zsuzsa Fotó: Fehér Gábor / Fejér Meyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Megszokott évzáróját tartotta a Volán Fehérvár öttusa szakosztálya, amelyen díjazták a legjobb versenyzőket. Az utánpótlásban a legjobb női versenyző Szűcs Dóra lett, a fiúknál Tamás József, a felnőttek között nem volt kérdés: a tokiói indulási joggal rendelkező Kovács Sarolta és Demeter Bence találtatott ezúttal is a legjobbnak.

– Az egyik szemem sír, a másik nevet. Ugyanis kellemes meglepetést okozva, Málits István az Eb-n bronzéremmel zárta a váltóversenyt Bereczki Richárd társaságában, joggal vártam érmeket a másik két felnőtt versenyzőtől, Demeter Bencétől és Kovács Saroltától is Bathban. Ám számukra a felkészülés nem alakult jól, sérülések hátráltatták őket. Bence a fehérvári VK-viadal előtt egy hónappal újabb műtéten esett át, így csak reménykedhettünk abban az angliai Eb előtt, hogy kvótát szerez. Bence 7., Saci 13. lett, ami a körülmények szerencsés alakulása miatt elég volt az ötkarikás indulási jog megszerezéséhez – mondja Vörös Zsuzsanna, a szakosztály igazgatója.

Aztán következett a budapesti vb, hol titkon érmeket reméltek a versenyzők és a klub vezetői, végül Demeter csapatban lett ezüstérmes, megszokott fővárosi társai, Kasza és Marosi társaságában.

Az év legjobbjai: Demeter Bence (b), Kovács Sarolta, Tamás József, Szűcs Dóra, és a szakosztály-igazgató, Vörös Zsuzsa
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Meyei Hírlap

– A lányoknál a csapat érme elmaradt, ugyanis Alekszejev Tamara az Eb előtt egy héttel szenvedett kéztörést, Földházi Zsófi pedig két héttel korábban lábtörést. Kovács Sarolta sem volt tökéletesen rendben, de a legjobb állapotban ő várta a világversenyt. Ilyen előzmények után Saci 13. lett, aminek nem volt különösebb jelentősége, ugyanis Angliában már megszerezte a kvótát. Bence szintén 13. lett, ő is elmaradt a várakozástól, őt még mindig hátráltatta a bokasérülése, indulása is kérdéses volt. Málits váltóban állt rajthoz, ezúttal távol voltak az élmezőnytől. Az idei év legfontosabb hozadéka, hogy hazánk négy ötkarikás kvótájából kettő a miénk, ezáltal sokkal tervezhetőbb lesz a 2020-as esztendőnk. Mindent annak kell alárendelnünk, hogy két versenyzőnk sérülésmentesen felkészüljön, biztosan rajthoz álljon és jól szerepeljen Japánban. Az utánpótlás fontos, bízom abban, hogy sérült fiataljaink jövőre harcba szállnak a korosztályos érmekért a hazai viadalokon és a világversenyeken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában