Sport

2013.05.02. 15:32

Vívás: Méhes Hajna Csilla bronzérmes a diákolimpia országos döntőjében

A Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület szervezésében ismét voltak fehérvári indulók a Diákolimpia párbajtőr Országos Döntőjében, Szolnokon.

Matók János

Két év után ismét voltak indulók a Diákolimpia párbajtőr Országos Döntőjében Szolnokon, miután a Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület, az iskoláktól átvállalva a feladatot megszervezte azt, állva a költségeket: a gyerekek kisbusszal történő utaztatását, az edzők biztosítását és a nevezési költségeket is. Azonban volt olyan általános iskola, amely a sportoló nevezési lapját „elkeverte” és ezért nem tudott indulni egy éremesélyes kislány.

Méhes Hajna Csilla, a boldog bronzérmes (Fotó: Méhes György)

A legkisebb korcsoportban Zarándok Levente és Szücs Dániel jutott a legtovább, ők a nyolcas döntőbe kerülésért kaptak ki 10-9-re, amíg Török Karola 10-7-re, így sajnos döntős nélkül maradt a társaság. A kicsi, kezdő gyerekek is megállták a helyüket, Tóth Zsófia Virág, Kollár Kincső és Németh Vera valamint Beke Bettina is a középmezőnyben végzett, szintúgy a fiúk, akiket Magyar István és Háder Roland képviselt még.

A nagyobb korcsoportban Mórocz Balázs, a Ciszterci Szent István Gimnázium és Világosi Mihály, a Tóparti gimnázium diákjai a fiúkat, míg a lányokat Méhes Hajna Csilla, a Vasvári Pál Gimnázium, Kovács Flóra, a Ciszterci Szent István Gimnázium és Szabó Laura, a Teleki Blanka Gimnázium diákjai képviselték.

A fiúk jól vívtak, de nekik sem sikerült a nyolcas döntőbe kerülni, mindketten válogatott versenyzőktől kaptak ki. A lányok is a nyolc közé kerülésért véreztek el, kivéve Méhest. Ezt követően a négy közé kerülésért Méhes 15-11-re verte meg a válogatott színeiben, nemzetközi versenyeken is induló Nagy Kingát, majd végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A csapatversenyeken sajnos nem tudtak elindulni a gyerekek, mert nem volt egyetlen egy iskola sem Székesfehérváron, ahol legalább három gyerek vívna egy korcsoportba. Előző években a Tóparti gimnázium és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola is nyert csapatdöntőt.

„Gratulálok a gyerekeknek a sikeres szerepléshez és értetlenül állok azon iskolák igazgatói előtt, akik ilyen fokú nemtörődömséget mutattak egy országos döntő iránt, amellyel az iskoláknak nem kevés pénzjutalom, a dobogósoknak pedig felvételi plusz pontok járnak” - nyilatkozta Dr. Mórocz György, az egyesület elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!