Sport

2013.09.04. 05:25

Ligakupa: Vidi–DPASE a rajtnál

Szerdán elkezdődik a labdarúgó Ligakupa idei sorozata. Az első fordulóban, az E csoportban rögtön Fejér megyei találkozó lesz: az NB I-es Videoton FC 18 órától az NB II-es Dunaújváros PASE-t fogadja.

Matók János

– Minden sorozatot, ahol indulunk meg kell nyernünk! – adta ki az ukázt José Gomes az Európa-liga selejtezőjéből való kiesés után. Kétségtelenül igaza van a portugál szakembernek ebben, és ez legfőképpen érvényes a Ligakupa sorozatára, hiszen ennek igazi specialistája a Videoton gárdája.

A hat kiírásból négyben döntőztek a piros-kékek, háromszor, pedig be is zsebelték az aranyérmet. Igaz legutóbb, tavaly ugyan fájó vereséget (1-5) szenvedtek a Ferencváros ellen, hazai pályán a fináléban. Ahhoz nem kell túlságosan nagy jóstehetségnek lenni, hogy a megyei rangadón, a Dunaújváros PASE csapatát fogadó tizenegyben nagy valószínűséggel azok fognak helyet kapni, akik a bajnoki mérkőzéseken kevesebb szerephez jutottak, de így is minden bizonnyal erős csapattal találják szemben magukat Dobos Barna tanítványai.

Ott lehet a kezdőben a hosszú sérülése után már az NB III-as csapatban pályára lépő Álvaro Brachi, kiváló alkalom kínálkozik arra, hogy kipróbálja Gomes a múlt héten igazolt Gyepes Gábort, valamint lehetőséget adjon az őszi idényben kisé háttérbe szoruló Torghelle Sándor, Gyurcsó Ádám duónak is. A két csapat a félkészülés alatt találkozott, akkor sima 4-0-as fehérvári siker született, ezt az eredményt látatlanban elfogadnák Sóstón a Vidi szurkolói.

A két csapat nyári felkészülési mérkőzés bőven volt dolga Milinte Árpádnak, a DPASE kapusának (Fotó: Pati-Nagy Bence)



Dunaújvárosban minden rendben, a vezetők és a játékosok jó hangulatban várják a találkozót. A Magyar Kupában kiverték a rivális Szigetszentmiklóst, amíg a legutóbbi bajnokin 3-0-ra elpáholták az egykor szebb napokat látott Zalaegerszeg csapatát. Bár az NB II-ben a román-magyar vb-selejtező ellenére sem lesz szünet – a DPASE Ceglédre látogat –, Dobos Barna a legjobb összeállításban küldi pályára csapatát.

– Folyamatosan, másfél éve építjük a klubot, és a csapatot, és most, hogy feljutottunk, minimális célunk az NB II-ben való bentmaradás. Ám mindig a következő feladatra koncentrálunk, így most a Vidi elleni Ligakupa meccsre. A továbbjutást illetően nekünk nem a székesfehérváriak ellen kell nyernünk, hiszen ha a Vidi hozza a papírformát, minden meccsét megnyeri. Mert Magyarország legjobb játékosállományával rendelkezik, hazai szinten minden játékosuk kimagasló képességű.

Bármilyen összeállításban játszanak, nem könnyítik meg a feladatunkat. De természetesen nem feltartott kézzel lépünk pályára, szeretnénk tisztességesen helytállni, s a legerősebb, a legjobb csapattal állunk fel a Sóstói Stadionban – mondta a Dunaújváros PASE szakmai igazgatója, Dobos. Aki azt is kijelentette, hogy örülnek a Ligakupás lehetőségnek, hiszen az egyértelműen nagyon hasznos a játékosoknak, és a csapatnak is egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!