Sport

2011.03.23. 03:29

Vidi: a nagyok után az U17 is verte a Fradit

Székesfehérvár - A nagyok után a Videoton-Puskás Akadémia U17-es csapat is győzött idegenben a Fradi ellen. A Vidi játékosa, Kiprich Dávid bekerült a korosztályos válogatottba.

Matók János

Ferencváros-Videoton-Puskás Akadémia 0-2 (0-2).

Videoton: Wittner - Menyhért, Pápai, Pálinkás, Belényesi - Halász, Géresi, Hudák (Bartal), Alex (Cziránku) - Kiprich (Prokics), Barcsay. Edző: Mózner János.

Gól: Kiprich, Halász.

Az U17-es válogatott március 24. és 29. között Szombathelyen három Eb-selejtezőt játszik Oroszország, Izland és Románia ellen. A keretbe Bene Ferenc szövetségi edző a Vidiből behívta az egykori válogatott Kiprich József fiát, Kiprich Dávidot.

Az U19-es kiemelt bajnokságban ma rendezik a Fradi-Videoton-PA mérkőzést.

U15 kiemelt bajnokság:

Videoton FC-Puskás Akadémia 0-1 (0-1).

Videoton: Papp - Majzer, Baráth, Vas B., Molnár (Kónya) - Vincze, Kulcsár (Magda), Radács, Jakab (Hegyi) - Sejben, Véninger. Edző: Müller Csaba.

Puskás Akadémia: Mikler - Badi, Koronczi, Spandler, Balogh - Hegedűs (Cseri), Kovács (Makrai) - Nagy, Zsótér, Molnár (Lévai) - Németh (Albert). Edző: Cseh András. Gólszerző: Németh.

U13 kiemelt bajnokság:

Videoton FC-Puskás Akadémia 0-2 (0-1).

Videoton: Rigó - Zsigmond, Dobsa, Simon (Lencsés N.), Bögyös (Angyal) - Réti, Szabó, Pápai (Balogh), Kovács - Szántó, Mészáros (Lencsés B.). Edző: Vajda Gusztáv, Poór András.

Puskás Akadémia: Bátyity - Dani, Pozsonyi (Sárai), Kaszanyi, Varga - Danyis (Vas), Kovács, Tóth (Mányi), Kiss (Pataki) - Kaszab, Takács. Edző: Bajári Tamás.

Gólszerző: Tóth, Takács.

U17 II. osztály:

Videoton FC U16-Csepel Hungary SE U17 0-0.

Videoton: Mihályi - Müller, Dobai, Kókány, Hushegyi - Klémán Cseszneki, Horváth (Dombi), Kummer - Nagy (Vas Á.), Bognár. Edző: Tóth József.

U13 II. osztály:

Videoton FC U12-Jászberény U13 3-2 (2-2).

Videoton: Újvári - Pratsler A., Kuczi, Ambrus (Pataki), Tímár - Falusy, Reicheld (Magda), Varga, Dobos (Bernáth) - Platser B., Hussein (Major). Edző: Domján Norbert. Gólszerző: Hussein, Varga, Falusy.

Két korai góllal nyitott a Jászberény, ám a Vidi legfiatalabb korosztálya felállt a hátrányból, még az első félidőben kiegyenlítette, s végül a győzelmet is megszerezte a tabellán 2. helyezett ellen.

Az U13-as és az U15-ös megyei rangadók után, a Puskás Akadémia csapatai mindkét korosztályban a tabella első, amíg a Videoton FC együttesei egyaránt a harmadik helyén állnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!