A gólkirály, Petres Tamás három évtizede mutatkozott be az NB I-ben

- Múlik az idő. Három évtizede szerepelt először a Vidiben.

- Nem múlik, hanem repül az idő, 19 évesen mutatkoztam be, Zalaegerszegen, kezdőként. A kiesés ellen küzdöttünk, centerként csak védekeztem, momentumunk nem volt a derbin. Kovács Ferenc volt az edző, a régi sikercsapattal előzőleg leszámoltak, ez hozta a bukdácsolást, alig menekültünk meg az NB II-től. Feri bácsinak sokat köszönhetek, bízott bennem, fiatalon mély vízbe dobott. Két meccset vívtam összesen az 1987-88-as bajnokságban, a másodikon betaláltam, 4-2-re vertük a Siófokot, a harmadik találatot én jegyeztem. Előzőleg, a tartalékbajnokságban jól ment, sok gólt lőttem. Akkoriban a Vidi második csapatára is sokan voltak kíváncsiak. Az NB I-es bajnokik 17 órakor kezdődtek, 15-kor pedig a tarcsi összecsapása. Az első csapat meccsére érkezők megnézték a tartalékok második félidejét. Halácsi László volt az edzőnk, jó focit játszottunk, tavaszi bajnokok lettünk. Aztán bemutatkoztam a felnőtteknél, a második idényem már teljes volt, szinte végig kezdő voltam. A kispadon Kaszás Gábor ült, rendeződtek a viszonyok, a fiatal tréner megtalálta a fiatalok és az idősek arányát.

- A bajnoki aranyéremért küzdöttek, ön pedig gólkirály lett.

- Az 1987-88-as szezonban epizodista voltam, a következő bajnokságban már alapember. Azonnal megtaláltam a góllövő cipőmet, az őszi félszezonban tizenegy gólt lőttem, a tavasszal nyolcat, egyetlen tizenegyest sem végeztem el.

- Nem bízott magában?

- Nincs hozzá idegrendszerem. A leglehetetlenebb helyzetekből képes voltam betalálni, ha sok időm volt a döntésre, gyakran hibáztam. Azt sem szerettem, ha rá kellett vezetni a labdát a kapusra, ott is túl sok időm volt. A góljaimat közelről szereztem, érkező csatár voltam. A büntetőinket Csucsánszky Zoltán végezte el, nem hibázott. A szabadrúgások elvégzésére is ő volt kijelölve, remek rúgótechnikával rendelkezett, sok gólpasszt kaptam tőle. Igaz, én is adtam a társaknak. Zoli karrierjét egy térdszalagszakadás törte ketté, én izomproblémákkal küzdöttem, ezért nem tudtam befutni azt a karriert, amit jósoltak. Sérülékeny voltam.

- Több, két évtizeddel ezelőtti sztár panaszkodik, ha más az orvosi háttér, másként alakult volna a pályafutása.

- Akkoriban nem tartott ott a sportorvoslás, a műszerezettség, ahol most. A jelenhez képes kőkorszaki módszerekkel gyógyítottak bennünket. Nem volt olyan rehabilitáció, mint most. Nem azért, mert nem voltak felkészültek az orvosok, sajnos a műszereik nem voltak elég modernek. Mindent elkövettek a dokik, hogy minél előbb visszatérjünk, de nem mindig sikerült. Akkoriban egy térdszalagszakadás nagy valószínűséggel a karrier azonnali végét jelentette, ma fél év kihagyás után problémamentesen visszatérnek a játékosok.

- Azt kevesen mondhatják el magukról, hogy első teljes felnőtt idényükben gólkirályok lesznek.

- Én húszévesen már túl voltam a csúcson. Szalmaláng voltam, de nagyon égettem. A sorozatos comb-izomsérülések miatt mindössze négyszer voltam válogatott. Nem dolgozott a kezemre, hogy akkoriban dzsungel volt a hazai fociban, több klubnál megfordultam, közben nem mindig volt játékengedélyem, emiatt hónapokat kellett kihagynom. Nem léphettem pályára, nem volt játékengedélyem, mérkőzéseken nem játszhattam, a meccsterhelés hiányzott. Játszottam a Vidiben, Veszprémben, az osztrák élvonalbeli Sankt Pöltenben, Győrben, majd amatőr időszak következett, NB III-as és NB II-es együttesekben, az élvonalba 31 évesen tértem vissza a Tatabánya együttesében. Akkor a combom már nem fájt, Achilles-ínnel küzdöttem, egyszerűen elhasználódtam az évek során. Bodajkon fejeztem be a focit 33 évesen, majd edzősködni kezdtem.

- A Vidi utánpótlásában.

- Az első csapatom az U13-as együttes volt, négy évet dolgoztam a piros-kékeknél, majd elvitt a legjobb utánpótlás-nevelő egyesület, az MTK. Tizenegy éven át az U17-es csapatot dirigáltam, négyszer nyertünk bajnoki címet. Az arany is fontos volt, de nem csak az, jó futballt szerettem volna játszatni a csapatommal. Célfutballal nem akartam meccset nyerni, ez legyen a felnőtt futball sajátja, gyerekkorban a játék domináljon. Ez nem zárja ki, hogy sokat futsz, erőszakos vagy, ütközöl, harcolsz, de a lényeg a képzés, az utánpótlásfoci egy tanulási folyamat. A meccs utánpótlásban eszköz, nem cél. A döntő, hogy amit edzésen tanultunk, azt a meccsen, ellenfél ellen felmondjuk.

- Egy évvel ezelőtt az MTK felnőttnél vállalt munkát, az utolsó előtti helyen vették át a csapatot Tamási Zsolttal, s ugyanitt zártak, búcsúztak az élvonaltól. A nyáron elköszöntek önöktől, így utólag, hiba volt elvállalni a feladatot.

- Valóban az volt. Hülyeséget csináltam, amikor igent mondtam a felkérésre. Beleéltem magam, azokkal a feltételekkel nem lett volna szabad leülnöm a felnőttek kispadjára. Az MTK velünk, a tavasszal búcsúzott az élvonaltól, de nem akkor esett ki, hanem az őszi teljesítmény alapján. A félszezonban a holtversenyben a hetedik helyen zártunk a Szombathellyel, de ez is kevés volt. Mi 14 meccsen 17 pontot szereztünk, a DVTK 16-ot, az Újpest 15-öt, a Mezőkövesd 13-at, a velünk kieső Gyirmót 11-et. Tehát több gárda nyújtott a tavasszal gyengébb teljesítményt, mint mi, de ők jobb pozícióból indultak, bennmaradtak. A Diósgyőrnek végül ugyanannyi pontja volt, mint nekünk, több győzelmet számláltak, ezzel őrizték meg élvonalbeli tagságukat. A szezonban a harmadik legkevesebb gólt kaptunk – csak a Kispest és a Vidi volt jobb nálunk ebben a mutatóban -, mégis búcsúztunk. Alig hihető az egész.

- Kispestre került, a nyár óta az utánpótlásban dolgozik.

- A korosztályos csapatok egyéni képzéséért felelős igazgató vagyok. Naponta utazom a fővárosba Fehérvárról, ott töltöm a napot, reggel 8-kor indulok, kora délután érek haza. Négy csapat tartozik hozzám, főleg a támadókkal foglalkozom. Élvezem ezt a munkát, nem hiányzik, hogy csapatot irányítsak. Eddig is egyéni képzőnek gondoltam magam, ám a korábbi években a csapatjátékot is fel kellett építenem, ami összetettebb munka volt.