Sport

2017.06.23. 19:00

Verhetetlen fiúk? - Vasárnap este, egy kis amerikai focival

SZÉKESFEHÉRVÁR Ha szigorúan nézzük, akkor nagy tétje a Fehérvár Enthroners részéről már nincs a vasárnapi Budapest Eagles elleni mérkőzésnek. De ez csak a látszat.

Szupkai Gábor

Előző szezonban az Eagles és az Enthroners vívta a divízió II. döntőjét, ahol a feljutás volt a tét. A fővárosiak akkor kellemetlen vendégek voltak, és bezsebelték a bajnoki címet. Az Enthroners aztán osztályozón verte a Tatabánya Mustangs együttesét, és ott sikerült kivívni a felsőbb osztályba jutást.

Az idei bajnokságban aztán március végén a nyitófordulóban ismét egymás útjába sodorta a két együttest a sorsolás. Ekkor már nem sikerült az Eaglesnek véghezvinnie a bravúrt, és 48-20-ra ezúttal az Enthroners nyert.

Idén egyszer már sikerült megállítani az Eaglest Fotó: Simon Erika

Most vasárnap pedig ismét egymásnak feszülnek a Sasok és a Koronázók. A fehérváriak már biztos résztvevői a divízió I. július 15-i fináléjának, amennyiben a budapestiek nyernek vasárnap, akkor ők lesznek a döntő másik résztvevője. A Cowbells 2 ellen új támadótaktikát alkalmazott az Eagles, ami bevált, az Enthroners ellen is garantáltan tartogatnak majd valamit a tarsolyban. Könnyű dolguk azonban nem lesz, az Enthroners legutóbbi három meccsén nulla pontot engedélyezett ellenfeleinek.

A mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik a Takarodó úti First Fielden.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!