Sport

2010.02.03. 03:27

Véres csata, hazai sikerrel

Székesfehérvár - Az EBEL 50. fordulójában a sereghajtó Acroni Jesenice látogatott tegnap a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatához. Az esélyek a hazaiak mellett szóltak.

Bobory Balázs

- Fantasztikus az itteni közönség, a csarnok hangulata, és persze a csapat játéka is nagyon tetszik, mivel láttam már őket az Olimpija ellen is - öszegzett az amerikai vendég, akinek érdemes hinni, hiszen lakóhelyének csapata a Colorado Avelanche.

Még ha a Sapa nem is rukkolt ki olyan játékkal az első harmadban, mint az NHL-ben szereplő Lavinák, egyértelmű volt, hogy jobb, mint az utolsó Jesenice. Ez eleinte csak helyzetekben, a 13. és 14. percben már gólokban is megmutatkozott, előbb Kovács, majd Palkovics mattolta Grumet-Morrist, 2-0. Az Acroni azonban gyorsan szépített, egy kavarodás végén Hebar gyötörte a pakkot a hálóba, így nem dőlt el idejekorán a csata, 2-1.

Akár sima is lehetett volna a második harmad, ha Mihály és Vas János csodálatos góljai után jobban odafigyel a hazai alakulat, 4-1. Nagy Gergő beleállt egy verekedésbe, alaposan kidekorálta Susanj arcát. A bunyó a szlovénokat hozta tűzbe, és Elik, valamint Ticar góljaival szorossá tették meccset, 4-3. Ebben a játékrészben minden benne volt, ami a hokihoz kell, és illik...

A harmadik játékrész olyan harcot hozott, mintha a rájátszásban, a mindent eldöntő összecsapáson küzdenének a felek. A Jesenice is többször egyenlíthetett volna, a Fehérvár előtt is sok sansz adódott, mégis egygólos különbséggel kezdték a hajrát a csapatok. A végén Andersson kiállítása miatt izgultak a Sapa-hívek, de tegnap jól működött az emberhátrányos játék. Az utolsó percben az Acroni edzője időt kért, lehozta kapusát. Ez sem segített, a Sapa megszerezte mindkét pontot, amely sokat érhet a végén. Pénteken Bécsbe utazik a Fehérvár.

Sapa Fehérvár AV19 -Acroni Jesenice 4-3 (2-1, 2-2, 0-0).    

Fehérvár: Hetényi - Alen, Ackeström, PALKOVICS 1 (1), FEKETE (2), Mihály 1, Andersson, Bornhammar (1), VAS J. 1, Martz, Kovács 1, HORVÁTH (1), Tokaji, Sofron (1), Vas M., Ladányi (1), Vaszjuny, Jobb, Benk, Nagy G., Kóger (1). Vezetőedző: Jarmo   Tolvanen.  

Jesenice: Grumet-Morris - Kovacevic, Rebolj, MAKROV (1), ELIK 1, Robins, Dück, Susanj, Terlikar, Hafner, HEBAR 1, Pretnar, Golubovski, Brus (1), Sabolic, Jeglic (1), Zupancic, Slivnik, Manfreda, Ticar 1, Remar. Vezetőedző: Mike Posma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!