pafc

2019.11.20. 21:16

Váratlan fiaskó, kötelező győzelem

A Puskás Akadémia FC utánpótlás csapatai is pályára léptek az U19 és az U17-es korosztály labdarúgó-bajnokságában – előbbiek vereséget szenvedtek, míg utóbbiak érvényesítették a papírformát.

Korondy Tamás

Nagy Zalán (kékben) gólt szerzett, csapata viszont kikapott Fotó: PFLA

Fotó: VARGA ILDIKO

PAFC U19–Illés A. – Haladás 1-2 (1-2)

Felcsút, Pancho Aréna. Vezette: Erdelecz József

PAFC U19: Vaits – Papp, Berekali, Körmendi, Spios, Komáromi, Nagy, Kucsván, Ominger, Posztoványi, Suciu. Csere: Auerbach, Kocsis, Godányi, Nagy, Pusztai Vizler. Vezetőedző: Mónos Tamás.

Illés Akadémia – Haladás: Schüld – Bokor, Woth, Szalai, Doktorics, Illés, Auer, Balogh, Szekér, Schuszter, Tóth. Csere: Simon, Bognár, Volter, Vajda, Molnár, Szecsődi, Csomós. Vezetőedző: Oross Márton

Gól: Illés B. (29.), Tóth M. (32.), ill. Nagy Z. (38.)

Kiállítva: Bokor B. (44.)

Gyakorlatilag 15 perc alatt el is rendezték a fiúk a mérkőzés érdemi tevékenységét. Az első félórához közeledve kisebb fajta rövidzárlatot kaptak a Puskás-játékosok: a 29. percben Illés Bence, majd rá három perccel Tóth Milán tudott eredményes lenni, 0-2, részben ezzel el is döntötték a találkozót. Nem sokkal később azért elkezdtek éledezni a Vál-völgyiek – Nagy Zalán még a szépítést is megszerezte, 1-2. A félidő végén Bokor Bence mehetett zuhanyozni, s ennek köszönhetően tíz emberrel futottak ki a szombathelyiek a második játékrészre. Hiába voltak azonban létszámfölényben a kék-sárgák, nem használták ki, így maradt az 1-2.

Nagy Zalán (kékben) gólt szerzett, csapata viszont kikapott
Fotó: PFLA

PAFC U17–DVSC-DLA 3-1 (1-0)

Felcsút, Pancho Aréna. Vezette: Cservölgyi Szilárd

PAFC U17: Nagy – Alaxai, Szujó, Bika, Sós, Hormanyov, Győri, Rabi, Berzsenyi, Gazdag, Gruber. Csere: Szekeres, Sárközi, Dani, Haffner, Kocsis. Vezetőedző: Burányi Tamás.

DVSC-DLA: Ecsegi – Sándor, Füzfői, Baranyai, Perevuznik, Lipcsei, Sustyák, Zahuczky, Mak, Farkas, Kovács.Csere: Szabó, Pinte, Mucsányi, Talpalló, Kincses. Vezetőedző: Sándor Csaba

Gól: Gazdag V. (39.), Gruber Zs. (62.), Baranyai N. (ög. 63.) ill. Talpalló N. (56.)

A félidő hajrájáig kellett várni az első találatra: ekkor Gazdag Vajk szerzett vezetést a hazaiaknak, 1-0, s így mentek el szünetre is. Komoly taktikai célok fogalmazódhattak meg itt a pihenőidő alatt, hiszen a második negyvenöt perc elejét mindkét gárda megnyomta. Az 56. percben Talpalló Norbert egyenlített, 1-1 – a koncentráció azonban kihagyott, ám ezúttal a vendégeknél. Gruber Zsombor a 62. percben talált be, majd néhány pillanat múlva Baranyai is, de ő a saját kapujába. Több már nem történt, a vége tehát 3-1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában