Sport

2010.05.10. 02:29

Van még remény - A Lokira és a Vidire is kemény mérkőzések várnak

Székesfehérvár - Még három forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, így nyíltnak mondható a bajnoki cím sorsa.

Matók János

- Most mit mondjak? Csalódott vagyok, bővebben nagyon, de nagyon csalódott. Hiszen jól kezdtünk, a gólommal megszereztük a vezetést is. Igaz, azt követően a Debrecen nagyon megnyomta, sikerült is fordítaniuk, ám a második félidő alapján nyernünk kellett volna. Mert azt követően, hogy kiegyenlítettünk, belül úgy éreztük: csak az a kérdés, hogy mikor szerezzük meg a harmadik gólunkat. Erre a Debrecen egy ilyen malac góllal megnyerte a meccset. De még semmi sem dőlt el, a hátralévő három mérkőzésen be kell gyűjtenünk a kilenc pontot. Aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Amennyiben a Loki azt hiszi, hogy már most, a rangadó után megnyerte a bajnokságot, akkor mi leszünk az elsők - mondta határozottan a Vidi futballistája, Elek Ákos.

A fehérváriak mestere, Mezey György elégedett volt a csapattal, s úgy vélte, hogy érdemtelen volt a veresége.

- A csapatom kitűnően helytállt, remek játé-kot és mérkőzést produkált. Én egy percig nem éreztem úgy, hogy a Debrecen megérdemelten nyert volna, de azért gratulálok nekik, hiszen négy pont az előnyük. De még nincs vége, hiszen mindkét csapatra nagyon nehéz mérkőzések várnak, s bármi megtörténhet - mondta a Videoton FC vezetőedzője.

A 27. forduló további eredményei: Zalaegerszeg-Honvéd 0-1, Kaposvár-Győr 1-3, Vasas-Szombathelyi Haladás 0-0, Nyíregyháza-Pápa 3-1, Paks-Diósgyőr 1-0. A Diósgyőr ezzel már kiesett az NB I-ből. A tegnapi MTK-Újpest mérkőzés lapzártánk után fejeződött be.Legközelebb pénteken 19 órakor a Vasas ellen játszik Sóstón a fehérvári csapat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!