Hazai környezetben ünnepelhettek a fehérvári atléták

2018.09.12. 14:30

Utánpótlásban az első

Atlétikai csapatbajnokságot rendeztek a hétvégén a Bregyóban, a serdülő korosztályban a fiúknál és a lányoknál is az Alba Regia Atlétikai Klub sportolói bizonyultak a legjobbnak.

Krebsz András

Mohai Regina válogatott formában teljesít

Fotó: Kricskovics Antal/ Fejér Megyei Hírlap

A lányoknál a 130 pontot gyűjtő arakosok a békéscsabaiak orra elől hozták el a győzelmet, míg a 126 pontos fiúk az Ikarus BSE gárdáját megelőzve értek fel a csúcsra. A fehérváriak összesen 256 egységgel zárták a hétvégét a második helyezett Ikarus BSE valamint a harmadik helyre befutó MVSI Miskolc csapatai előtt.

Tölgyesi Előd, az ARAK akadémia vezetője és edzője a verseny után érthető módon elégedetten nyilatkozott.

– Azzal a céllal indultunk öt évvel ezelőtt, hogy létszámot és minőséget tekintve a magyar mezőnyből kiemelkedő akadémiai életet szeretnénk teremteni. Úgy érzem, a minőségi munka eredménye most is meglátszik. Hazai pályán nem is lehetett más célunk, mint megnyerni a serdülő csapatbajnoki címet. Nem ez az első alkalom, hogy összetett bajnokok lettünk, de ha jól emlékszem, most először fordult elő, hogy a lányoknál és a fiúknál is mi gyűjtöttük a legtöbb pontot, ez pedig külön büszkeséggel tölt el – tette hozzá a koronázóvárosi szakvezető.

Mohai Regina válogatott formában teljesít
Fotó: Kricskovics Antal/ Fejér Megyei Hírlap

– A válogatott tagságra pályázó Gimesi Kata (távolugrás, 2. helyezett), Gombolai Nóra (80 gát, 3. helyezett), Mohai Regina (300 gát, 1. helyezett), Zimmermann Lili (kalapácsvetés, 4. helyezett) és Lakatos András (rúdugrás, 2. helyezett) a várakozásoknak megfelelően egyaránt vezére volt a csapatnak. Szeptember végén lesz számukra a következő válogatott viadal, amin remélhetőleg ott lehetnek majd, és bízom benne, jó felkészülést jelentett számukra ez a csapatbajnokság. Természetesen a többiekről sem feledkezhetünk meg, a sok kiváló eredmény mellett számos egyéni csúcs született, ez nagy szerepet játszott a sikeres szereplésünkben – zárta gondolatait Tölgyesi Előd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában