magyar női vízilabda-válogatott

2019.02.11. 21:39

Újvárosiak a fronton

Négy dunaújvárosi vízilabdázóval a keretében készül a Hollandia elleni Női Világliga/Európa Kupa-selejtezőre a magyar női vízilabda-válogatott.

Dévai Nándor Csaba

Gurisatti Gréta (fehér) ezúttal három találatig jutott

Fotó: Kricskovics Antal/ Fejér Megyei Hírlap

Menekülés a győzelembe, így is össze lehetne foglalni a selejtezőcsoportjának második helyén álló magyar alakulat helyzetét. Hiszen ahhoz, hogy megelőzzék az előttük álló olaszokat, illetve maguk mögött tartsák a regnáló Európa-bajnok hollandokat, értelemszerűen utóbbit ma le kell győzni a Laky Károly Uszoda medencéjében. Ahhoz, hogy mindez sikerüljön – nem úgy, mint január 12-én, amikor hazai pályán a hollandok örülhettek –, hatalmas lökést jelenthet majd a közönség biztatása, akik az előzetes számítások, illetve regisztrációk alapján 100 százalékig megtöltik majd a BVSC-uszoda lelátóit.

Ezen csordultig töltött lelátók előtt ugorhat majd medencébe Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Vályi Vanda, akik a hazai pontvadászat második helyén álló Dunaújvárosból csobbannak át a válogatottba. 18.30-tól kiderül, hogy a bajnokságban sok bosszúságot okozó Keszthelyi Rita vezette magyar csapat mire megy az elszánt holland együttes ellen.

Vezető képünk archív felvétel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában