Pinizsi nem mer jóslásokba bocsátkozni

2019.06.18. 18:13

Új csapat formálódik a Velencei-tó partján

Hét játékos távozik, hét pedig érkezik a Velencei-tó partjára. A Gárdony-Pázmánd NKK női kézilabdacsapata szinte új csapatot épít a 2019/20-as szezonra.

Ferencz Balázs

Pinizsi Zoltán a jóslásban nem, az irányt illetően határozott Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Az NB I/B Nyugati csoportjának első felébe pályázott a Gárdony-Pázmánd NKK női kézilabdacsapata a nemrég zárult pontvadászat kezdetén, azonban sérülések és belső problémák miatt a bajnokság nagy részében a kiesés ellen harcolt Pinizsi Zoltán együttese. A csatározások utolsó szakaszára azonban összeállt a játék, s erősödött a kohézió is, végül a 12 csapatos tabella hetedik helyén zártak a tóparti amazonok. A lányok most pihenőjüket töltik, július 1-én találkoznak először. A fizikai tesztek után egyéni edzéstervet kapnak a játékosok, majd két héttel később, július 29-től már közösen készülnek az új idényre. Amelyet hét új játékossal kezd majd a Gárdony.

A DKKA felnőtt csapatában is teljesítő Vártok Ramóna elhagyja a Velencei-tó parti egyletet, s a gólvonal előtti váltótársa, Bíró Beníta is elköszönt. Helyettük három új kapus érkezik, Magyar Nikolett Veszprémből, Nagy Éva Orosházáról, valamint a Nyugati csoportot nyerő Szombathelyi KKA-tól Lugosi Fruzsina.

Pinizsi Zoltán a jóslásban nem, az irányt illetően határozott
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A mezőnyposztokról Rideg Renáta, Kolics Viktória, Müller Kamilla, Szamoránsky Anikó és az évek óta Gárdonyban kézilabdázó Dublinszki Dóra is távozik. Érkezik egy bal szélső, Vörös Szimonetta, aki az egri Eszterházyban hat meccsen játszott az élvonalban, 9 gólt szerzett. Beálló poszton hozhat megújulást Blazsek Alexandra, aki a szintén NB I/B-s Dorogról költözik Fejér megyébe. Az átlövő, Hatala Virág a Keleti csoportban, Orosházán kézilabdázott, az irányító Vernes Dorottya azonban Ausztriából érkezik. A Hypo játékosa volt legutóbb a 21 éves kézilabdázó, de korábban játszott a Ferencvárosban is.

– Reméljük, hogy jobb, szebb helyen végez majd a csapat, de nem lesz könnyű dolgunk – vélekedett Pinizsi Zoltán, a gárdonyiak trénere. – Most az első öt hely valamelyikét kellene megcsípni. De nagyon nehéz jósolni, erőviszonyokat vizsgálni, hiszen még nem tudjuk, hogy a többiek hogyan igazoltak, milyen játékerőt képviselnek majd. Az is megeshet, hogy megint a kiesés ellen fogunk küzdeni. Nem merem kijelenteni, hogy a keretünk dobogóra esélyes, sokat kell tennünk azért, hogy elől legyünk. Az érkezők közül csak Hatala Virágot ismerem, de őt is évekkel ezelőtt láttam játszani – mondta a vezetőedző, aki azért bizakodva tekint a jövőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában