eredmény

2019.05.05. 19:47

Triatlon világkupa: öt magyarból csak egy ért célba Madridban

Az öt magyar indulóból csak egy, Dévay Márk ért célba a triatlonosok világkupa-sorozatának madridi állomásán vasárnap.

A verseny honlapjának tájékoztatása szerint Dévay 56:34 perc alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 km futásból álló távot, amivel a 16. helyen végzett.

Lipták Tamás a magyar szövetség szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta: Dévay a futás közepéig az élbollyal haladt, csak ott maradt le a legjobbaktól. A kiesőkkel kapcsolatban hozzátette: rosszullét, illetve fáradtság játszott közre abban, hogy így sikerült a madridi versenyük.

A férfiaknál 65-en álltak rajthoz, kilencen nem fejezték be a versenyt, köztük két riói magyar olimpikon, Faldum Gábor és Tóth Tamás. A nőknél szintén kilencen nem értek célba – a 63 fős mezőnyből -, a kiesők között volt Bragmayer Zsanett és Vanek Margit is.

A férfiaknál a német Justus Nieschlag (55:51 p), a nőknél a francia Emilie Morier (1:02:18 óra) diadalmaskodott.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában