Magyar labdarúgó-válogatott

2017.10.22. 19:21

Trapattoni szívesen lenne magyar kapitány

Az olasz Giovanni Trapattoni menedzserén keresztül jelezte, hogy tárgyalna a magyar labdarúgó-válogatott kedden megüresedett szövetségi kapitányi posztjáról.

„Legnagyobb meglepetésemre Giovanni Trapattoni menedzserétől kaptam egy levelet, amelyben jelezte, hogy a mester szabad, szívesen tárgyalna velünk”

- mondta a szegedma.hu internetes oldalnak Bánki Erik, a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi tagja, aki szerint két megoldásban gondolkodnak, vagy tapasztalt külföldi trénert, vagy fiatal magyart kívánnak kinevezni az nemzeti együttes élére. Utóbbi esetén név szerint említette Löw Zsoltot és Szabics Imrét.

A 78 éves Trapattoni olyan patinás klubokat irányított, mint a Juventus, az Internazionale, a Bayern München, mindegyikkel nyert bajnoki címet, előbbi kettővel pedig nemzetközi kupákat is: a Juventus csapatával a BEK-et, a KEK-et, az Európai Szuperkupát és kétszer UEFA Kupát is elhódította, a milánóiakkal pedig az UEFA Kupában ért a csúcsra. Szövetségi kapitányként dolgozott hazájában és Írországban is.

Bánki Erik azt már korábban elárulta, hogy a portugál Paulo Sousa nem vállalja a magyar válogatott irányítását, illetve megkeresték a Budapest Honvéddal idén bajnok Marco Rossit, aki jelenleg a DAC-nál dolgozik. Sajtóhírek szerint az olasz tréner vállalná a feladatot és a szlovák élvonalban harmadik helyen álló klubja is hajlandó lenne elengedni.

A német Bernd Storck kedden közös megegyezéssel bontott szerződést az MLSZ-szel a sikertelen világbajnoki selejtezősorozatot követően. Ideiglenesen a novemberi két barátságos mérkőzésen Luxemburg és Costa Rica ellen Szélesi Zoltán lesz a szövetségi kapitány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!