Sport

2016.01.05. 19:36

Tövig nyomta a Volán a gázpedált

Két masszív csapat találkozott kedden este, amikor a negyedik helyen álló Debrecen fogadta a harmadik helyezett Fehérvárt.

Szupkai Gábor

Van egy közös pont a két csapat életében, mégpedig az, hogy egyikőjüknek sem a MAC a kedvenc ellenfele. Decemberben a FAV19, idén pedig a Debrecen járt pórul a budapestiek ellen. A hajdúságiak ezt szerették volna feledtetni, másrészt előre menekülni a veszélyzónától, vagyis a rájátszásért küzdő csapatokkal szemben minél nagyobb előnyre szert tenni. A debreceniek 53 ponttal negyedik helyen állnak a tabellán, előnyük mindössze 8 pont a hetedik helyen álló Csíkszeredával szemben. Az sem elhanyagolható, hogy a sorsolásuk rettentően nehéz, főleg az idegenbeli, hiszen még kétszer látogatnak a MAC és ugyanennyiszer a Volán otthonába. valamint egyszer-egyszer a DVTK Jegesmedvékhez és a Ferencvároshoz. Az sem könnyíti a debreceniek helyzetét, hogy továbbra is sokan sérültek és betegek. És bár a legtöbben felépültek, a csapat legjobb csatára, Danyil Kaszkov még 1-2 hétig biztosan nem lesz bevethető.

A FAV19 nemrég visszakapta az EBEL-es csapattól Brance Orbant és ez jót tett a csapatnak. Másrészt az utóbbi három meccsen összesen három gólt kapott a csapat, és az erdélyi túrát is hat ponttal zárták, ami igazi bravúr.

Erősen kezdett a Volán, és ennek gyorsan meg is lett az eredménye, négy és fél percet követően Mitchell Holmberg emberelőnyben szerzett találatával iratkozott fel elsőként gólszerzőnek. Eredményesség tekintetében nem esett vissza a fehérvári csapat, és még a tizedik percet tapostuk csak, mikor Alexander Grieve duplázta meg az előnyt. A hazaiak edzője Jevgenyij Muhin kapust is cserélt, és Savva Borodin helyét Vay Ádám foglalta el. A fehérváriaknak azonban még kettő perc sem kellett ahhoz, hogy felavassák a frissen beállt kapuvédőt, Devon Krogh járt túl a fiatal kapus eszén. Az első szünet előtt még Becze Tihamér is beköszönt, így az első húsz perc után magabiztosan vezetett a FAV19.

A középső játékrészben a következő gólt ismét a fehérváriak szerezték, Kocsis Ferenc lőtt a hálóba. Erre nagyon gyorsan válaszolt a hazai együttes Godó Dániel révén, és a második pihenő előtt Kovács Bronson Zoltán emberelőnyös góljával tovább zárkóztak a hajdúságiak.

A záróharmadból öt perc csorgott le az időből, mikor újra a hazai együttes szurkolói örülhettek Artyom Vaszjunyin lövését követően, és ezzel már csak kettő volt a differencia. Ám ezt Hamvai Szilárd a Volán játékosa nem tűrhette, és elintézte, hogy féltucat álljon a Fehérvár AV19 neve mellett. Mivel ez volt a mérkőzés utolsó találata, így 6-3-ra diadalmaskodott a fehérvári együttes, amivel tovább növelte előnyét a Debrecen előtt, és bebiztosította harmadik helyét a jégkorong  Mol Liga tabelláján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!