Sport

2017.05.30. 20:20

Teljes gőzzel robog előre az Enthroners

SZÉKESFEHÉRVÁR - Négy mérkőzés, négy győzelem. Hibátlan mérleggel zárta a FEZEN Divízió I-es amerikaifutball-bajnokság 2017-es alapszakaszát a Fehérvár Enthroners gárdája, miután vasárnap végig dominálva a mérkőzést letarolta Budapest Cowbells második számú csapatát.

Dévai Nándor Csaba

Az utolsó előtti fordulóban aratott győzelmével már biztossá vált a Koronázók első helye, ez viszont nem látszott meg a nézőszámon, ismét tömött lelátókról zúgott a biztatás. Mindezt meg is hálálták a fehérváriak: egy perc sem telt el, és máris touchdownt ünnepelhetett a közönség, miután a vendégek hibáját kihasználva Jebrai Regan futott be a célterületbe a labdával.

Ezt követően az első negyedben további 12, a második játékrészben 14 pontot szereztek a fehérváriak, elképesztően magas fordulatszámon pörgött mind a támadó-, mind a védőegység. A teljesen szétesett vendégcsapat a fordulást követően sem tudott komoly ellenállást kifejteni, Antonio Roane és Erős Márk irányító pontszerzése után már 45-0-át mutatott a tábla.

Zách György a középszakaszra készül Fotó: Molnár Artúr

A záró negyedben sem állt le a fehérvári henger, további két TD-t szerzett Pál Tibor Kornél alakulata, mely 58-0-ra győzedelmeskedett, és várja a Miskolc elleni középszakasz-mérkőzéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!