Sport

2016.11.03. 22:02

Táncoló lovak a Kunosban

Székesfehérvár - A díjlovasok első fehérvári nemzeti bajnokságára 246 (!) nevezés érkezett. A fedeles és a szabadtéri pályán ideális körülmények között zajlott a verseny a hétvégén.

V. Varga József

Az U25-ös és a Talentum Kupa országos bajnokságoknak, valamint a nemzeti díjlovagló versenynek (CDN-B) a Kunos Lovarda adott otthont szombaton és vasárnap. A rendező Csömöri Lovas és Természetbarát Egyesület önkéntesei igazán kitettek magukért.

Paizs Gábor versenyigazgató a lótáncoltatós elemekre külön is felhívta figyelmünket: az ügetésben és vágtában végrehajtott oldaljárásra, illetve az ugrásváltásokra, amikor a lovas csizmájának megmozdítására a lova megcseréli a vágtáját
vezető lábát.

Szépség, látvány és elegancia - a Kisteleki tanyára kilátogatók nagyszerű kűröknek , izgalmas versenyeknek lehettek tanúi. Yon-Tov Jázmin (Donna Luna) biztosan nyerte az U16-os kategória bajnokságát. Hasonló módon hozta a formáját a 21 évesek között a Londonban egyetemi tanulmányokat folytató, csak erre a versenyre hazaugró Kökényesy Anna Zsófia (Leopold) is. Szakmai kuriózumnak mondható a fjordok fellépése a díjlovagló négyszögben, Kertész Anna és húga, Borbála a maximumot kihozta Mogyoróból és Marokkóból.

Kökényesy Anna Zsófia (Leopold) egyéniben és csapatban is magyar bajnoki címet szerzett   Fotó: V. Varga József

Az érmeket és a különdíjakat Kertész Viktor, a díjlovagló szakbizottság elnöke, Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó és a versenyen tanítványokkal is jelen lévő idei felnőtt díjlovagló magyar bajnok, a fehérvári kötődésű Szalai Nikolett adta át.

Eredmények, győztesek, U25-ös bajnokság, U16-os kategória: Yon-Tov Jázmin (Go Fast SHS, Donna Luna). U21: Kökényesy Anna Zsófia (Pondera LSE, Leopold). U25: László Viktória (Xenopfon LK, Dália). Csapatbajnok: a Pondera LSE I-es csapata, Kökényesy Anna Zsófia (Leopold), Csiba Anna Sára (Ponyto), Kertész Zsófia (Balentino).

Talentum Kupa ob, előkészítő, 18 év alatti ifjúsági lovasok: Kolacsek Panna Rozi (Pondera LK, Moha). Felnőttek: Rimai Renáta (licenc nélkül, Fontoska). Alapfok, ifjúsági: Fejes Kata (Kéktói Ménes LK, Furioso Líra). Felnőttek: Kramer Dóra Luca (Sóskúti LSE, Santiano). Könnyű osztály, ifjúsági: Makk Dorka Panka (Somogyi LSZI, Balco). Felnőttek: Pintérné Molnár Szilvia (MLK Petőfi LE Söpte, Renoir). Középosztály, ifjúsági: Hoffer Hanna (Ács József LSE Máriakálnok, Ferrari 6). Felnőttek: Paizs Petra Míra (Csömöri LTKE, Bachend). Csapatbajnok: az Északnyugat-magyarországi régió I-es csapata, Pintérné Molnár Szilvia (Renoir), Komáromi Anna Maya (MLK Petőfi LE Söpte, Atlasz), Hoffer Hanna (Ferrari 6), Leykauf Allegra (Kisbéri Magán Ménes, Santiago).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!