Sport

2009.06.09. 02:29

Sztárklubok fiataljai Felcsúton

Felcsút - Szerdán, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kollégiumi épülete és az orvosi központ hivatalos átadásával megkezdődik a második Puskás-Suzuki Kupa.

Bobory Balázs

Nem tréfáltak akkor, amikor tavaly a Puskás Akadémia vezetői azt vették a fejükbe, hogy az első, nagy sikert arató utánpótlás torna után 2009-ben még színvonalasabb, több csapatot felvonultató nemzetközi viadalt kívánnak rendezni. Egy évvel ezelőtt a tornagyőztes Real Madrid 17 évesekből álló csapata, a Panathinaikos, a Budapest Honvéd és a házigazda szerepelt a Puskás-Suzuki Kupán, ebben az esztendőben két névvel bővült a névsor: a Ferencváros és a Slovan Bratislava fogadta el a meghívást.

A mezőny rendkívül erős, hiszen Spanyolországban a Madrid, Görögországban a Pana , hazánkban a Honvéd nyerte korosztályában a bajnokságot. A Fejér megyei akadémisták bronzérmet szereztek, és számolni kell a pozsonyiakkal és a Fradival is, erős mezőny gyűlt össze...


Rendkívül erős mezőnyben kell helytállnia a Puskás Akadémia csapatának
Fotó: FMH

A program tehát a Makovecz-remekmű hivatalos felszentelésével a kollégium átadásával kezdődik szerdán, majd a csapatok Budapesten megkoszorúzzák Puskás Ferenc sírját a Szent István-bazilikában, illetve ezután közös vacsorán vesznek részt a fővárosban. Csütörtökön megkezdődnek a küzdelmek, a csoportmérkőzéseket az első három nap rendezik Felcsúton, a helyosztókra - amelyeket a magyar sportcsatorna élőben közvetít - már a Sóstói Stadionban kerül sor vasárnap. Közben kiegészítő programként a felcsúti NB II-es együttes szombaton 18 órakor hazai pályán fogadja az utolsó fordulóban az Ajkát, illetve másnap délelőtt Székesfehérváron egy VIP-tornára is sor kerül, amelyen a Puskás Akadémia edzői, dolgozói, a Suzuki gyár munkatársai, illetve a magyar újságíró válogatott vesz részt.

A Puskás Akadémián sokan azt szeretnék, hogy megismétlődjön a tavalyi döntő, vagyis a házigazda ismét összecsaphasson a kupáért a Real Madriddal. A sorsolás úgy hozta, hogy ez akár meg is valósulhat, különböző triókba került az említett két együttes. A Fejér megyeiek mestere, Vincze István azonban azt sem bánná, ha másvalakivel vívná alakulata a finálét:

- Számunkra nagyon fontos volt a múlt hét végén befejeződő bajnokság utolsó mérkőzése, amelyen Újpesten nyertünk 5-2-re, és ezzel bebiztosítottuk a magunk számára a bronzérmet - mondta a népszerű Pilu . - A srácok addig arra a feladatra koncentráltak, ami természetes, azonban hétfőn már érződött rajtuk, hogy nagyon várják a Puskás-Suzuki Kupa kezdetét. Az eredményesség minden együttes, így a mi számunkra is nagyon fontos, persze tudjuk, hogy sem a Fradi, sem a Slovan Bratislava ellen nem lesz könnyű dolgunk. Hogy ki ellen szeretnénk játszani a döntőben, ha megnyerjük a csoportunkat? Számomra ez teljesen mindegy, én örülnék akár a Honvédnak is, hiszen az azt jelentené, hogy két magyar csapat meccsel a kupáért. Persze azt érzem a srácokon, hogy ők talán leginkább a Real Madriddal játszanának, de ez nem kívánságműsor, a lényeg, hogy a Puskás Akadémia csapata jól futballozzon.

Az esélyekről annyit, hogy a Puskás Akadémia együttese a bajnokságban hazai pályán és idegenben is legyőzte - egyszer 3-1-re, egyszer pedig 3-2-re - a Ferencvárost, és egyszer már a Slovannal is összecsapott Pozsonyban, akkor a több próbajátékossal felálló vendégek 2-1-re kikaptak. Szoros csaták várhatóak, Vincze István mindenesetre azt ígérte, hogy csapata mindent megtesz, hogy döntőt játszon vasárnap.

Szöllősi György, a PFLA sajtófőnöke, a torna ötletgazdája és főszervezője elmondta lapunknak, hogy a mérkőzések megtekintése természetesen mindennap ingyenes, az akadémia nagy szeretettel vár minden focirajongót, aki kíváncsi a tehetségekre.

A Puskás-Suzuki Kupa programja

Június 11., csütörtök, Felcsút, 14 óra: Ünnepélyes megnyitó. 15 óra: Real Madrid-Bp. Honvéd (B csoport). 17 óra: Puskás Akadémia-Ferencváros (A csoport).

Június 12., péntek, Felcsút, 15 óra: Bp. Honvéd-Panathinaikos (B csoport), Puskás Akadémia-Slovan Bratislava

(A csoport).

Június 13. szombat, Felcsút, 14 óra: Ferencváros-Slovan (A csoport), 16 óra: Real Madrid-Panathinaikos (B csoport). 18 óra: Felcsút SE-Ajka (NB II-es mérkőzés).

Június 14. vasárnap, Székesfehérvár, 10.30-tól öregfiúk torna. 11 óra: Felcsút SE-Esztergom (U12-es mérkőzés). 13 óra: mérkőzés az ötödik helyért (A és B csoport harmadikja). 15 óra: mérkőzés harmadik helyért. 17 óra: döntő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!