Sport

2009.10.10. 02:29

Szoros csatában nyert a Graz a Volán ellen

Graz - Ahhoz a Graz 99ers-hez látogatott az EBEL 11. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 jégkorong-együttese, amely a nyitómérkőzésen éppen 6-1-re nyert Fejér székhelyén.

Bobory Balázs

Tommi Satosaari nélkül kelt útra a Fehérvár Ausztriába, a finn kapus néhány napig még pihenőre szorul húzódása miatt. Hetényi Zoltán kezdett a ketrecben, mögötte Bálizs Bence élete első EBEL-mérkőzésén várt bevetésre.

A Sapa keretébe bekerült az Egyesült Államokból hazatért Kóger Dániel is, aki egyelőre 13. csatárként lett benevezve az együttesbe, így azonban Hegyi Ádám nem öltözhetett szerelésbe. A Graz a szezon egyik legjobban startoló alakulata, amelyik sokkal erősebb a tavalyi önmagánál.

Kezdeményezőbb volt hazai környezetben az osztrák alakulat, az első harmadban Hetényi felé 18 lövés száguldott, ebből kettő a játékrész hajrájában be is akadt, a 19. percben Peintner, 41 másodperccel később Paré volt eredményes, 2-0.

A pofon után talpra állt az AV19, bár szinte folyamatosan kapta az előnyöket a Graz. Ez sem számított, a 33. percben Vas János emberhátrányos helyzetben lőtt gólt, 2-1. Az egyenlítés is megérkezett három perccel később, Palkovics Ladányi passzát értékesítette, 2-2. Az eredmény így már sokkal szimpatikusabbnak tűnt az utolsó periódus megkezdése előtt.

A harmadik harmad is fehérvári kiállításokkal kezdődött, de nem ezekből lőtt gólt a 99ers, hanem egyenlő létszámnál: Kuiper örülhetett a 47. percben, 3-2. A hajrában ment előre, támadott a Fehérvár, de nem volt szerencséje, ezúttal nem sikerült egyenlíteni. Szoros meccsen nyert a Graz, a Sapa vasárnap Zágrábba utazik, a mérkőzést a Sportklub közvetíti.

Graz 99ers-Sapa Fehérvár AV19: 3-2 (2-0, 0-2, 1-0)

Graz, 1200 néző. Vezette: Dremelj, Korosec, Lesnjak (mindhárom szlovén).

Graz: Weinhandl - Iberer, Grahut (1), Norris (1), Day (1), Healey, Jarrett, Cullen, Harand (1), Pare 1, Woger, Lindgren, Kuiper 1 (1), Harand, Lange, Herzog, Ganahl, Moderer, Brunnegger, Schwab (1), Peintner 1. Vezetőedző: Bill Gilligan.

Fehérvár: Hetényi - Horváth, Tokaji, Palkovics 1 (1), Vaszjunyin, Mihály, Jobb, Ackeström, Vas J. 1, Fekete, Kovács, Ondrejcik, Alen, Peterdi, Vas M., Ladányi (1), Flinta, Sofron, Nagy G., Benk, Kóger. Vezetőedző: Jarmo Tolvanen.

Kiállítások: 4, illetve 12 perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!