Hallgassa élőben!
2021. 04. 15. 06:30 | [email protected]

Eljátszottam a gondolattal, hogy 25 évesen, 15 kiló súlyfelesleggel, tetoválásokban nem szűkölködve, edzés nélkül, csak a hétvégi meccsre járó labdarúgóként miként fogadtam volna annak a trénernek a szavait, aki tükröt tartott az amatőr osztályokban futballozók elé. (Ahogy a hasonlóan sarkos megfogalmazások esetében, úgy itt is kéretik figyelembe venni, hogy tisztelet a kivételeknek, akik közül ugyancsak jó néhányan kergetik a bőrt a megyei derékhadban.)

A mérkőzés utáni röpke edzői értékelésre tett kísérlet közben hogyan eszméltem volna fel a telefonos böngészésből, miközben kimaxolom a napi mixem? Mennyire érdekelt volna a szakvezetői dörgedelem egy olyan összecsapás után, amelyen jó, ha ötszáz métert tettem meg, azt sem túl sebesen, inkább csak mérsékelten kocogva? Foglalkoztam volna-e azzal, miért ordítottak rám a társaim, amikor gólhelyzetben azért nem fejeltem bele a labdába, mert akkor a gondosan beigazított frizurámnak lőttek? Megsértődtem volna-e azon, ha dömpernek neveznek a mostanában sajnos elmaradó nézők az XXL-es mezből kilógó hasalj miatt? Ezek után jó szívvel és jó étvággyal tömtem volna-e magamba a harmadik félidőre érkezett pizzát, ami előtt némi röviditallal és néhány doboz sörrel megágyaztam a szilárd halmazállapotú falatok általi kalóriapótlásnak?

A válasz összegezve: igazából nem érdekel, ki, mit mond. Mert, ha így lenne, már régen tettem volna ellene.

Nem a kritizálók, hanem magam miatt. Noha sokaknak ez nem tetszik, mégis elfogadnak, másképp miért fociznék itt. Az, hogy húsz-harminc éve jócskán eltérő világ volt, bizonyos. Most viszont ez a trendi, és nekem ez a megszokott.

De mi van, ha ennek a hajdani spílernek tényleg igaza van? Engem ne kóstolgasson! Vágok a hétvégén hármat, aztán nézheti magát, meg engem is! Hogy aztán mi lesz? Ha leadnék pár kilót, lehet, hogy többet tudnék futni. A labdával nincs gond, az tapad hozzám akkor is, ha fogyok egy tízest. Abban is lehet valami, hogy üzenni kellene, ha nem megyek edzésre, a chat elbírja a szomorú fejeket. Mondjuk, sajnálom, hogy ezeket nem korábban mondta a „mesti”, akkor előrébb tartanánk. Mástól nem hallottam ilyeneket, vagy ha néha igen, nem foglalkoztam vele. Lehet, hogy a fülhallgató miatt… Mindegy, jó volt ez a szembesítés, köszönet érte a vámosgyörki Szerdahelyi Gábornak, aki felvállalta és elmondta, mivel kell megküzdenie egy magafajta edzőnek a végeken. Még véletlenül sem csak gondolatban.

Címkék

Hozzászólások