2019. 10. 01. 06:30 | [email protected]

A katari atlétikai világbajnokság női maratoni versenye ugyan a modern idők leggyengébb eredményeit hozta, de így is az indulók kiváló felkészültségét dicséri, hogy haláleset nélkül zárult. Hiszen negyvenkét kilométert futni emberfeletti teljesítmény, mindezt szaunában teljesíteni viszont már embertelen kihívás. Dohában pedig túlzás nélkül ez történt, éjfélkor is 33 Celsius-fokos hőmérséklet és 73 százalékos páratartalom mellett rajtolt el a mezőny.

Különösen kiábrándító az egészben, hogy ezt előre tudni lehetett. Nem váratlan monszun zúdult rá a városra, a Perzsa-öböl partvidékén szeptemberben ez a „normális” időjárás. A nemzetközi szövetség döntés­hozói ennek pontos ismeretében – vagy ha nem, az rájuk nézve még rosszabb – ítélték oda Katarnak a vb-rendezés jogát.

A régi közmondás némi átírásával ez a pénz beszél, de senki sem „ugat” alapesete. Mert kétségtelen, hogy

Katar mindent képes megvenni, kivéve egyelőre a mérsékelt égövi éghajlatot,

de ha a versenyzők közös nyelve nem ugyancsak a pénz lenne, legalább ők azt mondhatnák, na, ezt már nem. Aztán nem ők mondják ezt, hanem a szervezetük. A női maratont a résztvevők több mint negyven százaléka kényszerült feladni – örökös és keserves rekord –, egymás után szállították az alélt futókat az elektromos mentőkocsik.

A vasárnap hajnali ötven kilométeres férfi és női gyaloglás ugyancsak számolatlanul szedte az áldozatait, köztük sajnos a magyar Helebrandt Mátét. Ő, illetve a teste a harmincnyolcadik kilométeren adta fel. Miután elsősegélyben részesült, infúzióra kötötték és egy órán át fektették, így idézte fel a vele történteket: „Harminchét kilométernél még jól voltam, aztán arra emlékszem, hogy ötszáz méter múlva már a földön feküdtem, remegtem a kimerültségtől, hidegrázásom volt és a lábaimat összehúzta a görcs… Erre a klímára nem tudtunk felkészülni, pedig nyáron sokat edzettem melegben, de azt nem lehet ezekkel a körülményekkel összehasonlítani.”

Arról nem érkeztek hírek, hogy a nemzetközi vezérkar prominensei kilátogattak-e ezekre a túlélővia­dalokra, vagy inkább hűvös hotelszobáikban, koktélokat kortyolgatva követték az eseményeket. Amíg el nem szunyókáltak. Én mindenesetre az atléták helyében felvetném a sportdiplomatáknak kiírandó futó- és gyaloglóverseny ötletét. Hogy ők se csak akkor kapkodják a levegőt, ha egy-egy elegáns fogadáson fel kell caplatniuk a lépcsőn gyalog az első emeletre.

Címkék

Hozzászólások