°
°
°
2019. 07. 09. 06:30 | jegyzet@mediaworks.hu

Brazília nyerte a labdarúgó Copa Américát, miután a vasárnapi döntőben, a riói Maracanában 3–1-re legyőzte Perut. A bronzérem az argentinoké lett, de esetükben semmiképpen sem fogalmazhatunk úgy, hogy megnyerték azt. Épp ellenkezőleg, úgy érzik, elvesztették a fináléba jutás lehetőségét, pontosabban elvették azt tőlük. Mármint a játékvezető, aki a házigazda elleni elődöntőben kétszer is büntetőt ítélhetett volna a javukra, de egyszer sem tette.

Az indulat e tekintetben jogos. De annak módja, megnyilvánulása, különösen Messi esetében, erős túlzás. Az argentin klasszis keserveit fokozta, hogy a 3. helyért zajló – Chile felett 2–1-gyel zárult – mérkőzésen kiállították, és első indulatában az alábbiakat volt szíves közölni: „Nem kell részt vennünk abban a korrupcióban, amit elszenvedtünk ezen a tornán. Továbbjuthattunk volna, de nem engedték, hogy ott legyünk a döntőben. Talán az egész el volt rendezve, az egész tornán nyomják Brazíliát.”

Nem vitás, hogy Messi az egyetemes futballtörténelem egyik legnagyobb alakja. Viszont nem egy szellemóriás. Romario szerint egyenesen autista, és az egykori brazil gólzsák ítéletéhez azt is hozzábiggyesztette, ezt a legcsekélyebb bántó szándék nélkül állítja, az ő fia is az, ezért teljes empátiával mondja, amit mond. Messiről valóban lerí, hogy ha „kiveszik” természetes közegéből, jelesül a Barcelonából, közel sem képes hasonló teljesítményre, az argentin válogatottban jobbára szenved. Ezt tette például a brazilok elleni elődöntőben is; nagyon akart, de ettől inkább túlbonyolította, megakasztotta az akciókat, és még az egykori balösszekötő helyéről is ő végezte el a szabadrúgásokat, ballal, kiismerhetően.

Aztán amikor a nyilatkozatokra került a sor, mérlegelés és minimális távolságtartás nélkül,

bárdolatlan egyszerűséggel fogalmazott meg roppant súlyos vádakat.

Mint aki nem képes felmérni saját szavai jelentőségét. Mint aki nem tudja, mit beszél.

Még bizarrabbá teszi a történetet, ha felidézzük, hogy az 1978-as, argentínai vb-n a hazaiak úgy előzték meg a brazilokat a középdöntős csoportjukban, hogy az egymás elleni 0–0 miatt a gólkülönbség határozott, és mint utóbb igazolást nyert, Kempesék manipulált mérkőzésen intézték el 6–0-ra Perut.

Messinek ezzel persze nem kell foglalkoznia, ő 1987-ben született. Talán azt sem sejti, hogy előtte is volt argentin labdarúgás; pedig akkor volt csak igazán.

Hozzászólások